A baba fogai

Nincsen merev szabály arra, hogy mikor kell az első fogaknak kinőnie. Ritkán az is előfordul, hogy a kisbaba már úgy szüleik meg, hogy van egy foga, de teljesen normális dolog az is, ha csak tizenkét hónapos korában nő ki az első. A fogzásnak azonban van egy általánosítható sorrendje. Rendszerint hat hónapos kor táján indul meg, az első év végéig több fog is kinő, és a fogak fejlődésének sorrendje kevés kivétellel azonos minden kisgyereknél. Ha megfigyeljük a kisbaba ínyét, halvány kis dudort láthatunk, ami azt jelzi, hogy hamarosan kibújik az első fogacska. A fogzás velejárója, hogy a csecsemő nyűgösebb és sokat nyálzik. Ha egyéb tünetek is jelentkeznek, ez soha nem a fogzás miatt van. Tévhit, hogy a fogzás lázat, hasmenést, hányást, görcsöket vagy kiütést okoz. A kisbaba betegségét ne tulajdonítsuk annak, hogy jön a foga; ha valami aggasztót tapasztalunk, azonnal szóljunk az orvosnak. A fogzás kellemetlenségeinek megszüntetésére próbálkozzunk meg a következőkkel: Adjunk a babának valami keményet rágni, ez lehet nyers sárgarépa, kétszersült vagy fogzó karika. Enyhén masszírozzuk kisujjunkkal a baba ínyét. Ha hidegszél fúj, ne vigyük ki. Télen, amikor kivisszük, a kisgyerek arcának és fejének nagy részét védje meleg sapka, nyaka köré tegyünk sálat, ami az állát is fedi. Ne adjunk neki helyi érzéstelenítőt tartalmazó ecsetelőt. Hatása rövid ideig tart, a helyi érzéstelenítő viszont – igaz ritkán- allergiát okozhat. Ne alkalmazzunk porokat vagy gyógyszereket. A babának sok foga nő; ha ezeket a gyógyszereket rendszeresen adjuk neki, a baba túl sok gyógyszert kap, többnyire fölöslegesen.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Elválási félelem

Egy-két éves gyerekeknél az ún. animisztikus gondolkodásig jut el a gyerek, ami azt mutatja, hogy …

Leave a Reply