Kezdőlap / Önismeret / Boldogság / A boldogságról

A boldogságról

Egész életében ezt keresi mindenki. Valaki bevallja, valaki nem, de ez az igazság. Reggel azért kelünk fel, azért dolgozunk naphosszat és küzdjük végig a napjainkat, hogy megszerezzük magunknak azt, amire mindenki vágyik, a boldogságot. Már a gyermekeknek szóló mesékben is olvashatunk a boldogság kék madaráról, amely egy őszinte mimóza lelkületű madár, melyet mindenki szeretne elkapni és gondozni, de nem kalitkába zárva, hiszen hordja a boldogságot mindenfelé a világban.
Az ember akkor lehet igazán boldog, ha megvan a lelkében az a tudat és érzés, hogy jóban van saját magával, nemcsak szemléli, de megéli és átéli a kisebb-nagyobb örömöket. Ezáltal nem csak jól érzi magát az ember, hanem tapasztalatokat szerez, fejébe és szívébe vésődnek új gondolatok és új szavak. Ez az érzés beköszönthet az ismeretségek, barátok által is, vagy az önmegismerős magunkba néző szemlélődéssel, melyhez bátorság is kell, ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz. Ha ez sikerül, akkor a végén a gondolatkör összeáll egy képpé, mely alapján már tisztán és őszintén látjuk magunkat és ezáltal azt, hogy miben is rejlik boldogságunk titka. Rájövünk, hogy mi akadályozza és mi segíti utunkat, felszabadulunk, megkönnyebbülünk. Hatalmas dolog ráébredni arra, hogy mire vagyunk képesek a boldogságért. Még magáról a boldogságról írni is jó érzés, hiszen pezseg, mert éltet, ezen kívül nyugalmat, békét, erőt és szeretet ad, hiszen ezek nélkül nincs boldogság, de még boldogságkeresés sem. Ezek után nem nehéz rájönni, hogy mi a boldogtalanság. Maga az elégedetlenség, amikor valaki nem mer szembenézni nem mással, hanem önmagával, nem tárja fel azokat az utakat és lehetőségeket, melyek elhozzák hozzá azt a kicsi madarat, aki a boldogságot hordozhatja minden ember lelkében, ha akar, képes és tud vele élni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A boldog élet titka

A mai rohanó világban sok ember ideges, nincs kibékülve önmagával és környezetével. Sokfajta félelem van …

Leave a Reply