A Diósgyőri Vár

Miskolc leghíresebb látványossága a Diósgyőri vár. Évente több olyan eseményt és programokat rendeznek itt ,ahova az ország minden részéről érkeznek. A legnagyobb események között tartják számon a Várjátékokat, a Várszínházi estéket, Vadas Boros Napokat, a Kaláka és a Művészeti fesztiválokat. A vár eredeti helyén 1200-as években még csak földvár állt, de ezt a Tatárjárás idején lerombolták. A mostani kinézetét IV.Béla királynak köszönheti, mivel ö kezdte meg az építését. A vár rengetegszer cserélt gazdát, de igazán Nagy Lajos király uralkodása alatt lett igazán tekintélyes építmény és pezsgő élettel teli udvar. Ezért is nevezik az ő várának mivel a király korában élte fénykorát. A következő uralkodók már nem törődtek a várral és az évek során többször is leégett és a falai omladozni kezdtek. A felújításokat 1953 –ban kezdték meg, de ezek még csak a romok eltakarításával és feltárásokkal teli év volt. A rendezvények a 70-80as évektől váltak folyamatossá mikor a helyreállítások befejeződtek és a várat is biztonságossá nyilvánították. A falak és a tornyok a restaurálásoknak köszönhetően igen szépen emelkednek az ég felé, bár az egyik bástyát nem tudták rend behozni mivel sok eredeti kőanyag hiányzott, de így is jól mutatja milyen volt az eredeti torony belsője. A várudvarban évente nagyobb koncerteket is rendeznek, ami 700-800embert is képes befogadni kényelmesen. A vártúrán igen érdekes dolgokat láthatunk. A tornyokban kiállítások, pénzverő bemutató, ahol, ha kedvünk tartja, magunk csinálhatunk dinárt. A panoptikum, ami a régi várbörtönben igen látványos és egy kicsit ijesztő is figurák segítségével mutatja be középkort. Egyszóval minden megtalálható, ami igazán kell egy kis kikapcsolódáshoz szükséges és a szabad kószálás a várban még jobbá teszi az élményt.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lillafüred és a Barlangok

Ebben a cikkben a Lillafüredi Anna-barlangról és a Szeleta barlangról lesz szó. Elsőként következzen az …

Leave a Reply