Kezdőlap / Társadalom / Esküvői fotózás / A klasszikus esküvői fotó stílusa

A klasszikus esküvői fotó stílusa

Ahhoz, hogy a legmegfelelőbb fényképeket meg tudjuk örökíteni a nagy napról, ki kell választanunk a nekünk, és a párunknak, valamint a közös elképzelésünknek legjobban megfelelő fotózási stílust. Ha megtaláltuk, hogy milyen stílusú esküvői fotók passzolnának az egyéniségünkhöz, közöljük azt a fotóssal is, és mondjuk el neki, hogy milyen képeket szeretnénk biztosan.
Ha hagyományos, pózolós esküvői fotókat szeretnénk, akkor a mi stílusunk ezúttal a klasszikus lesz. Ebben az esetben a párok többsége arra vágyik, hogy a kulcsfontosságú pillanatok legyenek megörökítve leginkább. Ilyen lehet az „igen” kimondása, vagy az esküvői torta felvágása, csoportképek a családdal, majd később csoportképek a barátokkal. Ez a stílus jóval formálisabb, mint a többi. Jellemző még az első tánc, majd a menyasszonytánc megörökítése, a környezet, és a vendégel pozícióba állítása, majd lefényképezése. Ez a stílus lehetővé teszi, hogy a fotós minden pillanatot elkapjon, így biztosan semmi sem fog kimaradni. Az ilyen stílusban készült képeket még a nagymamának is bártan megmutathatjuk. A hagyományos esküvői fényképek kissé formálisak, és a fotós néha tolakodónak tűnhet, de ez csak azért van, hogy a lehető legjobb képeket készítse el. Ez a stílus kevésbé természetes, mint a többi. Érdemes azonban néhány jó tanácsot megfogadni a fotóstól, hogy ne legyenek annyira „feszesek” a képek. Egy jó fotó nem csak abból áll, hogy pontosan a kamerába nézünk. Nézhetünk egymásra, nézhetünk máshova is, akár a kamerán túl, mosolyoghatunk a barátainkra. A legfontosabb, hogy bízzunk a fotósban, és élvezzük a pillanatot.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A jó esküvői kép kulcsa…?

Az esküvői fotózásra nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen nem emlékezhetünk minden apró részletre, ami megtörtént. …

Leave a Reply