LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Közönséges tok Acipenser sturio
Jegyei: cápa alakú testét 5 hosszanti sorban csontos vértek fedik. Hátúszója egészen hátul van, farokúszójának felső lebenye meghosszabbodott. Megnyúlt, fog nélküli szája alsó állású, előtte kereszt irányú sorban 4 bajuszszál helyezkedik el; orra lehet hosszabb vagy rövidebb. Az említett bélyegek valamennyi tokfélére (Acipenserinae) érvényesek. Az Acipenser nemzetség képviselőinél a következő közös bélyegeket találjuk: szájszögletük soha nem éri el a fej oldalát: a bajuszszálak keresztmetszete kerek; a kopoltyúk bőrén hátrafelé nincsenek szabad ráncok, hanem az isztmusszal összenőttek. A Balti-tengerben élő tokok jellemzői: 9-14 hátvért, középen egy domborulattal; 24-36 szorosan egymásra simuló oldalvért (éppen kétszer olyan magas, mint széles); 8-14 hasvért. Orra körülbelül feleolyan hosszú, mint az egész fej. A rojtok nélküli bajuszszálak visszahajtva nem érnek a száj széléig. Színezete: háta a hamuszürkétől a barnásszürkéig zöldes fénnyel; a hasoldal sárgás vagy fehér. ezüstös csillogással. Testhossza: 100200 cm, max. 550 cm-ig. Súlya elérheti a 200 kg-ot.
Élőhelye: az európai parti vizek. Életmódja: vándorhal, a folyókban ívik, a fiatalok 1-2 év múlva a tengerbe vonulnak. Tápláléka: gerinctelen fenéklakó állatok és halak.
Adriai tok Acipenser naccarii
Jegyei: 11-14 hátvértje és 32-42 szorosan egymásra simuló oldalvértje van, ez utóbbiak több mint kétszer olyan magasak, mint szélesek; a hasvértek száma 8-11. Felül megcsontosodott orra csak mérsékelten hosszú, alig hosszabb a fej hosszának egyharmadánál; elöl kerekded vagy tompa kúp alakú. Viszonylag hosszú bajuszszálain nincsenek rojtok, kerekdedek és közelebb helyezkednek el az orr hegyéhez, mint a szájhoz; visszahajtva nem érnek a száj pereméig. Színezete: hátoldala tartózkodóhelye szerint lehet sárgás, okker színű, barnás vagy csaknem feketés. Hasoldala, hasonlóan a nagy csontos vértekhez. a sárgástól a piszkosfehérig változik. Testhossza.-100150 cm, max. kb. 200 cm. A nagy példányok ma már nagyon ritkák. Élőhelye: az Adria parti vizei, ahonnét ívni a Pó-síkság folyóiba vonul. Életmódja: a tengerből felúszik a folyókba; biológiája még csak nagyon kevéssé ismert. A folyóvizek szennyezése és ívóhelyeinek beépítése előtt az adriai tok az Adriába ömlő folyók középső szakaszáig felhatolt, ahol április-májusban a mély, erősen áramló víz alatt a homokos vagy kavicsos fenéken rakta le ikráit. Akkoriban keresett étkezési hal volt. Állománya napjainkban, a többi tokféléhez hasonlóan, súlyosan veszélyeztetett.