Kezdőlap / Tudomány / A legnagyobb folyamnak is kicsi a forrása

A legnagyobb folyamnak is kicsi a forrása

Minden vízfolyásnak van forrása. A csermely hovatovább egy másik forrás vizével társul, majd további mellékerekkel találkozik, így a forrás patakocskává, majd folyóvá duzzad. Hajózhatóvá és hasznosíthatóvá válik; partjai mellett települések alakulnak ki. Más folyócskák, amelyeknek eredete hasonló volt, a folyókba torkollva hozzájárulnak ahhoz, hogy az folyammá dagadjon, s habjai már nagy hajókat hordozhassanak. Karcsú hidak ívelnek át felette, alagutak vezetnek át alatta, hogy lehetővé tegyék a forgalmat a két part között.
Hasonlóan alakul ki a tudomány is; a szerény kezdetek csermelye a sok irányból beléömlő mellékfolyók következtében az ismeretek és a fejlődés hatalmas áramlatává szélesedik.
A fejlődés régebben nagyon lassan haladt – gyakran évszázadok teltek el látszólag szinte jelentősebb új felismerések nélkül -, ma viszont már olyan gyors, hogy egyetlen ember sem képes arra, hogy minden új eredményről tudomást szerezzen, és meg is értse azt. Mintegy tízévenként megkétszereződik a tudományos ismeretek mennyisége. Ez lélegzetelállító, kalandos, valóban – forradalmi!
Nem volt ez mindig így – miként már mondtuk. Több millió évvel ezelőtt felegyenesedett egy élőlény – egy különösen fejlett, majomszerű faj -, a hátsó lábára állt, és a futásnál már nélkülözhető mellső végtagjaival dolgozni kezdett; ezek alakultak át kézzé. Szerszámokat kezdett készíteni, hogy ezekkel könnyebben szerezhessen élelmet. Így alakult ki – a munka következtében – évmilliók alatt az ember.
Az ősember nem volt olyan erős, mint a vadállatok, nem tudott repülni, házat sem kapott a természettől, mint a csiga. Az állatok zöme gyorsabban is mozgott nála. Nem tudta magát betemetni, hogy átvészelje a zord teleket, teljesen védtelen volt a természet erőivel szemben. Ehelyett azonban az évmilliók folyamán mindjobban kifejlesztette egyik szervét: az agyát.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kullancsról

A kullancsnak szerte a világon közel 800 faját ismerjük. Kis hazánkban eddig 42 féle fordult …

Leave a Reply