Kezdőlap / Divat-szépség / A mellműtét szövődménye: a tokfibrosis

A mellműtét szövődménye: a tokfibrosis

Amikor a szövetek kórosan felszaporodnak az implantátum körül. A folyamat következménye szívós, kemény tapintatú területek kialakulása lehet. Ezek néha csak nagyon kicsinyek, mégis tapinthatók az emlő szövetén át. Kivételes esetekben még az is előfordulhat, hogy az egész emlő elveszíti szokásos rugalmas, lágy tapintatát, és kemény, golyószerű szervvé alakul. Súlyos fibrosis esetén ráadásul valamilyen szokatlan helyzetbe húzódik el az emlő. Erről a lehetőségről már az első megbeszélés során részletes tájékoztatást kell kapniuk a műtétre jelentkező nőknek. A tokfibrosisok ugyanis egyáltalán nem ritkák. Ha valamennyit, az enyhe formákat is figyelembe vesszük, akkor 15-30%-os gyakoriságra kell számítanunk. Rendszerint csak az egyik mellben alakul ki az elváltozás, ritkán fejlődik ki mindkét oldalon. Nagyon fontos tapasztalat, hogy a fibrosis az implantáció utáni első évben már észlelhető szokott lenni. Ilyen esetekben csak egy újabb műtét tud segíteni.
Ha azonban a fibrosis csak enyhe, vagyis a mellet csak kissé érezzük keményebbnek, mint normális körülmények
között, akkor egy nagyon egyszerű beavatkozással megoldható a probléma: a sebész a kezével olyan erősen összenyomja a mellet, hogy az emlóben képződött tok szövete elszakad. Ez a módszer kifejezetten fájdalmas és nem is teljesen veszélytelen. A kiterjedtebb, szívósabb fibrosisok esetében azonban műtéti korrekcióra van szükség. A korábbi metszés helyén újra meg kell nyitni a mellet, az implantátumot el kell távolítani, és újat kell betenni a helyére.
Sajnos azonban egy újabb implantátum beültetése sem garantálja, hogy nem alakul ki ismét fibrosis. Mindenesetre a korábban említett 30%-os gyakoriság ezekben az esetekben már túlságosan nagy értéknek számít. A betegek ugyanis sokat tehetnek azért, hogy a tokfibrosist elkerüljék. Ha valaki sokat mozog a műtét utáni időben, akkor ezzel a tapasztalatok szerint gyulladás és üregecskék (seroma, pseudocysta) képződését segíti elő, ezekről viszont kiderült, hogy a fibrosis előidézésében oki szerepük lehet. Az orvos által elrendelt nyugalmi periódus betartása tehát nagyon fontos. Különböző vizsgálatok bizonyították, hogy kizárólag a mozgás korlátozásával jelentősen csökkenteni lehetett a fibrosis kifejládésének gyakoriságát. Az új típusú, barázdált, durva felszínű implantátumok bevezetésével sikerült a tokfibrosis kialakulásának gyakoriságát a régebbi 15-30%-ról 2-5%-ra visszaszorítani.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A zsírszövet eltávolítása

Aki már egyszer komolyan harcolt a túlsúlya ellen, az jól tudja, hogy tulajdonképpen egészen elfogadható …

Leave a Reply