A Mercola diéta

Ez a diéta Dr. Joseph Mercola nevéhez fűződik, mely szerint az nem elég, hogy csökkentjük a bevitt szénhidrát mennyiségét, az ugyanolyan fontos, hogy mellette kellő mennyiségű tápanyagról és vitaminról is gondoskodjunk, így nem terhelődik a szervezet inzulinszintje, és az anyagcsere sem lassul.
Ezek nagyon fontosak, hiszen ha erre nem fordítunk kellő figyelmet, akkor a szervezet elfárad, a vércukor folyamatosan ingadozni fog, és az úgynevezett „érzelmi evés” véget vet a fogyókúra kísérletnek.
A doktor elmélete szerint (sokan osztják ezt a nézetet), a túlsúly oka a túlzott szénhidrát bevitel, amit leginkább a „kenyeret kenyérrel evés” effektusa okoz. Ezt a szervezet már nem tudja lebontani, ezért a legelős lépésként a diéta hatékonysága érdekében csökkenteni kell az elfogyasztott szénhidrátot (minimális szintre) és a bevitt cukrot is. A zöldségfogyasztást pedig növelni kell. A Mercola diéta szerint azonban nem mindegy, hogy melyik zöldség fogyasztását növeljük, mert ugyan mindegyik gazdag vitaminokban és rostokban, de nem azonos mennyiségben, vannak zöldségek, amelyek a fogyókúra szempontjából értékesebbek. Ezek közé sorolja a zöld színű zöldségeket, mint például a káposzta, brokkoli, spárga, spenót. Bátran ehetünk paprikát, paradicsomot, karfiolt is, de vigyázzunk a cékla, répa, burgonya és padlizsán fogyasztásával, mivel ezeknek a szénhidráttartalma is nagy.
Az elkészítésnél a párolás kerüljön előtérbe a főzéssel szemben, így a magasabb marad az elkészített ételek vitamintartalma. De leginkább azt javasolja, hogy a zöldségek levét fogyasszuk.
És még 7 kis szabály, és a siker garantált: ne legyenek negatív gondolatok a fejünkben, fontos az elegendő alvás (minimum 7 óra), a sok folyadék, olajos magvakkal tegyünk az energiaszint fenntartásáért, alacsony zsírtartalom helyett a zsír minőségét kell megválogatni, figyelni a fehérjepótlásra és mozogni, mozogni, mozogni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Leave a Reply