Kezdőlap / Társadalom / Történelem / A Németek háborúra való készülésének kezdetei

A Németek háborúra való készülésének kezdetei

Hitler hatalomra kerülése után kezdetekben kevés figyelmet szentelt a fegyveres erők fejlesztésére, mivel a politikai törekvésit tartotta előbbre, de a gazdasági és különböző párton belüli viták miatt is kevésbé volt fontos a hadsereg bővítése. A folyamat csak a hosszú kések éjszakája után (1934. június 30.) bontakozhatott ki. A Führer az újrafegyverkezést kezdetben inkább a megszorító paragrafusok kijátszásával, mintsem a versailles-i békeszerződés nyílt felrúgásával akarta megvalósítani. Ennek szellemében eleinte óvatosan cselekedett, miközben mindvégig hangsúlyozta békés szándékait. Ezzel sikerült elérnie, hogy 1933 októberében a nagyhatalmak beleegyezésével kivonulhatott a leszerelési konferenciáról,és kiléphetett a Népszövetségből. Szeptemberben titokban felállítatta a légierő törzskarát,és kezdetét vette a repülőgépgyártás.
Decemberben elrendelte a Reichswehr bővítését, majd 1934áprilisában megalakulhatott a páncélos fegyvernem parancsnoksága. Mindezeknek köszönhetően 1935 elejére 240 ezer katona és kétszázezer, gyalogsági harcra kiképzett rendőr állt fegyverben. Hitler lépéseit ezt követően megfontoltan a szövetségesek politikájához igazította, hogy arra ürügyként hivatkozhasson. A megfelelő alkalom 1935 márciusában jött el számára, amikor a franciák a születési ráta csökkentésének ellensúlyozására bejelentették a sorkatonai szolgálat idejének kétszeresére emelését és a behívási korhatár leszállítását. Válaszképpen március 9-én Göring hivatalosan is közzétette a Luftwaffe felállítását, majd a Führer 16-án visszaállította az általános hadkötelezettséget.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tenochtitlán kettős piramisa

Az aztékok fővárosának, Tenochtitlán varosának története körülbelül 10 000 évre nyúlik vissza, amikor a Mexikói-öböl …

Leave a Reply