Kezdőlap / Társadalom / Házasság / A nemi felvilágosítás szükségessége

A nemi felvilágosítás szükségessége

A felnőttek értetlensége, beleértve a szülőket is, gyakorta tetézi a nehézségeket. Hajlamosak vagyunk egy-egy feltűnő példából megengedhetetlen általánosításokra jutni. Előfordul 14-15 éves lányoknál is terhességmegszakítás. Ez azonban semmi esetre sem jelenti azt, hogy az ebbe a korosztályba tartozó fiatalok között a nemi élet gyakori lenne. Hadd utaljak itt egyik, 1983-ban végzett vizsgálatunkra, amelynek – bár ikrek voltak az alanyai – eredményei általánosíthatók. Dr. Métneki Júliával, a Humángenetikai Laboratórium Ikerkutatási Csoportjának vezetőjével 1983-ban megfelelő vizsgálati körülmények között (név nélkül, nyomtatott adatfelvételi lap tanteremben történő kitöltése mellett, ahol a problémákat a jelen levő szakember segített tisztázni) 420 személy adatait dolgoztuk fel. Közülük 294 volt a nő és 126 a férfi. Úgy adódott, hogy a nők átlagos életkora 29, a férfiaké 27 év volt. A huszonéves életkor a korai nemi élet vizsgálata szempontjából a legjobbnak tekinthető. A férfiak, annak ellenére, hogy náluk a nemi érés később jelentkezik, általában a nők előtt járnak. Ez bizonyára a társadalmi lehetőségek és elvárások tükröződése, hiszen még ma is él az a kettős nemi erkölcs, amely a férfiaknak több szabadságot engedélyez. Az első csókolódzás idejének átlaga mindkét nemben a tizenöt éves korra tehető. Ezt fiúknál hamarosan követi a nemi játék. (Így nevezzük az angol pettinget.) Az első közösülés viszont a fiúk esetében átlagosan tizennyolc éves korban, a lányoknál tizenkilenc éves és öt hónapos korban következik be. Ez az adatsor két szempontból is ellentmond bizonyos társadalmi közfelfogásnak. Egyfelől nem igaz, hogy a mai fiatalok azonnal a szeretkezéssel kezdik a nemi életet. Az ő esetükben is, különösen lányoknál, jól nyomon követhető a feltétlenül előnyös fokozatosság. Másfelől a szeretkezések döntő többségére nem tizennyolc éves kor előtt kerül sor. Jóllehet, említett vizsgálatunk alanyai a hetvenes években voltak tizenévesek, és valószínűsíthető, hogy a nemi élet megkezdésének ideje csökkenő tendenciát mutat, a mai fiatalok nemi élettel kapcsolatos magatartása messze kedvezőbb, mint az a kép, amelyet a feltűnést keltő esetek alapján kialakítanak róluk.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Még mindig szeret?

A házasság nem egyszerű. Legnagyobb problémát talán az idő múlása jelenti. Pár év elteltével gyakran …

Leave a Reply