Kezdőlap / Divat-szépség / Feng shui / A nyolc irány elve

A nyolc irány elve

A nyolc irány elve továbbfűzi a jin és a jang eszméjét. A kínai filozófia szerint nyolc irány létezik, amerre a csi áramolhat. Minden egyes irány összekapcsolódik egy trigrammal, az Öt elem egyikével, a mágikus négyzet egy számával, egy színnel, valamint egy év- és napszakkal. Ez a kombináció teszi pontosabbá az iránynak megfelelő csiről alkotott képet.
A nyolc irány a csinek egy kilencedik formájában, a közép energiájában találkozik össze. Ez a legnagyobb erő, ami a legkomolyabb esélyeket, de a legnagyobb rizikókat is magéban rejti. Egy elem, egy szám és egy szín kapcsolódik csupán hozzá. A nyolc iránnyal ellentétben sem trigram, sem szimbólum, de nap- vagy évszak sem kötődik hozzá. A ház vagy a lakás berendezése szempontjából ez azt jelenti, hogy sem a ház, sem a szoba közepén nem állhat egyetlen bútor vagy berendezési tárgy sem. A közép csi energiájából indul ki a nyolc irány. Minden egyes irány – és a közép is – legalább egy elemmel összekapcsolódik. Egy-egy elemen kél irány osztozkodik, ugyanakkor mindegyik irány más-más szimbólumokkal jellemzi ezt az elemet, így például nyugaton és északnyugaton a fémet a mennybolt, illetve a tó szimbolizálja. Észak és dél rendelkeznek egy-egy saját elemmel. Az irányoknak, valamint a középnek megfelelő színek a mágikus négyzet mezőit tükrözik. A napszakokat is leképezik az irányok, mégpedig mindig az az irány, amelyben az adott napszakban a nap áll. Ezen kívül az irányokhoz évszakok is rendelődnek annak alapján, hogy az adott csi-energia melyikben a legerőteljesebb.
A nyolc irány rácsozható. A feng shui lakberendezés-művészetének alapja a nyolc irány tana.
Annyiban hasonlít a hagyományos keleti térképekhez, hogy az észak lent, a dél pedig fent található.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan lehetsz gazdagabb? A feng shui segít

A pénzből sosem elég, ha van, ha nincs, mindig jól jönne belőle még több. Néhány …

Leave a Reply