Kezdőlap / Művészet és kuktúra / A városi színház

A városi színház

Bérlője 1917. őszétől Faludi Gábor lett, a színház korszerűsítette, a nézőteret csökkentette viszont. Az intézmény viszont most már névleg sem vállalta a Népoperát, az eszményét elvette, neve így lett Városi Színház. A színház életében változatos évek keletkeztek, 1921-től saját társulata volt, Ábrányi Emil vezetésével, ifjúsági előadásokat is szervezetek, ’24-től Sebestyén Géza volt a bérlő, ő a bérletrendszert is bevezette, nyaranként megtartották a Budai Színkör nyári előadásait is. Igazság szerint 1931-től Ferenczy Károly volt a bérlő, de egy színészekből álló grémium átvette a vezetést, majd ’32-ben egy bizonyos Bernardo Labriola bérelte az épületet, a nevet Labriola Varietére változtatva. 1933-ban alkalmi előadásokat is rendeztek az épületben, majd hat szezonon át Föld Aurél lett a bérlő, de neki önálló társulata nem volt, csak befogadó jelleggel működtette az intézményt, ez azonban fizetésképtelenné vált, így az intézményt visszaadta a fővárosnak.
A Magyar Művelődés Háza 1940-45 között a főváros kezében volt és népművelődési intézményként működött. Itt tartott előadásokat az Operaház és a Nemzeti Színház, de itt voltak irodalmi estek és hangversenyek is.
Különlegesség, hogy 1912. márciusában első vendégjátéka volt Jasha Heifetznek, de többet között fellépett még az épületben: Bartók Béla, Arturo Toscaini, a milánói Scala, és a Bécsi Filmharmónikusok. A Magyar Állami Népi Együttes első bemutatója is itt volt, de 2002-ben itt lépett színpadra a Mojszejev együttes is. A könnyű zene sztárjai közül Yves Montand többet között.
.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lakner bácsi gyermekszínháza

A gyermekszínház gyermekszereplőkkel működő budapesti színház. A gyermekszínház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, a …

Leave a Reply