LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A második világháború során, 1942 tavaszán víz alatti mikrofonokkal vették körül az amerikaiak a Chesapeake-öböl bejáratát, hogy azonnal észrevegyék, ha ellenséges tengeralattjáró közelít a csendes öböl felé. Néhány napig semmiféle motorzúgást nem jelzett a hidrofon-hálózat, de egy este szokatlan hangok törtek fel a mélyből. Mintha száz, meg száz fúrógép és légkalapács állt volna munkába a sima víztükör alatt. Pillanatok alatt riadóztatták a partvédelmet, és feszülten vártak. Semmi nem történt, éjfél felé pedig hirtelen félbeszakadt a titokzatos lárma. Búvárokkal tüstént átkutatták az öblöt, de semmit sem találtak. Másnap este azonban újrakezdődött a különös kopácsolás, zakatolás, és az így ismétlődött több napon keresztül. Végül a biológusok oldották meg a rejtélyt, kiderült, hogy az éktelen lármát nagyjából háromszázmillió doboshal (wallago micropogon) csapta, amelyek minden évben járnak ivásra az öbölbe, s hímjeik a hasi izmaikkal másodpercenként 6-10-szer rezegtetik úszóhólyagjukat. Nem ez a halfaj az egyetlen, amely megcáfolta a régi közmondást „néma mint a hal”. Minthogy a halaknak nincsenek hangszálaik, énekelni sem tudnak, ezért különféle zajokat, rezgéseket hallatnak. A botfülű halak legkedveltebb zajszerszáma az úszóhólyag. Ez a parányi léggömb a vízben lebegést teszi lehetővé, és ha vékony fala rezgésbe jön, úgy viselkedik, mint egy icipici dob. A nem éppen szépségéről ismert ördögi sziklahal például izmai segítségével hozza rezgésbe úszóhólyagját, amely aztán úgy búg, mint egy vízbe ejtett sziréna. Amerikai kutatók kísérlettel bizonyították, hogy a hangok valóban az úszóhólyagban keletkeznek.