Kezdőlap / Állatok / Halak / Akvárium készítése

Akvárium készítése

Egyszerű ugyan, de igencsak költséges, ha valaki a boltban szeretné megvenni az akváriumát. Sokan azonban anyagi okok miatt úgy döntenek, hogy önmaguk készítik el halaik számára a lakhelyet. Mások egyszerűen csak szeretnek alkotni, és amikor ránéznek az akváriumra boldogság tölti el őket, ha tudják, ennek minden egyes centiméterét saját kezükkel alkották.
Bár nem tűnik annak, de egyszerű egy ilyen akváriumot összehozni. Az első és a legfontosabb rész a tervezés. Előre tudni kell mekkora medencét szeretnénk. Meghatározó lehet, hogy mekkora hely van a lakásban, esetleg milyen fajta és mennyi halat szeretnénk majd elhelyezni benne. Miután kigondoltuk a számokat meg kell rendelnünk a megfelelő méretű üveglapokat. Érdemes egy méretarányos rajzon ábrázolni az akváriumot, nehogy valahol tévedésbe essünk. Aki ügyesebb és van hozzá alkalmas eszköze is, az maga is méretre vághatja az üveglapokat.
Ezután már nincs nehéz dolgunk, csak össze kell rakni, mint a kirakóst. Természetesen azért fontos, hogy milyen ragasztót használunk. Létezik speciálisan az üveg ragasztására alkalmas ragasztó. Az ilyenek felől a boltban kell érdeklődni. Végül egy-két napot száradni hagyjuk és már készen is van a nagy mű. Jöhetnek a halak.
Megnyugtató és gyönyörű látványt nyújt egy akvárium, főleg ha jól be van rendezve és a halak egészségesek és vidámak. Egyszerűen jó nézni, arról nem is beszélve, ha mi magunk készítjük az egészet. Ebben az esetben nem csak gyönyörködhetünk, hanem igencsak elégedettek is lehetünk magunkkal. Mindenkinek sok sikert a barkácsoláshoz!

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Akvarisztika kezdőknek

Általában két okból érdekelhetnek minket a halak: vagy megesszük, vagy megcsodáljuk őket. Most a második …

Leave a Reply