Amit az akupunktúráról tudni érdemes röviden

Az akupunktúra egy ősi kínai gyógymód, de csak egy része a keleti orvoslásnak. Az i.e. 3. századból származik a Sárga Császár Belgyógyászati Könyv, mely máig kiindulási alapként szolgál az akupunktúrával kezelő orvosok számára. A módszer lényege, hogy a test meghatározott részeire, pontjaira tűket szúrnak és bizonyos mozdulatokkal mozgásba hozzák azokat. A lényeg, hogy a tű nem tartalmaz semmiféle vegyi anyagot, gyógszert, pusztán a test csatornahálózatain keresztül, az ún. mereidián rendszereken keresztül hozza összefüggésbe egymással a szerveket. Az akupunktúrát alkalmazók szerint a csatornákban, vagy a meridiánokban kering az életenergia és ha ezek áramlása valamilyen betegség folytán nem akadálymentes, ezeket az akadályokat teszi átjárhatóvá az akupunktúrás kezelés. Megkülönböztetünk tápláló, védelmi, öröklött, vagy szerzett energiákat. A csatornák átadják egymásnak, illetve a szerveknek az energiájukat, így erősítve a kezelés hatását. A csatornák meghatározott helyei az úgynevezett akupunktúrás pontok, ide kerülnek a tűk. Az akupunktúrás pontok felett a bőr elektromos ellenállása kisebb, így könnyebben megtalálható a beteg szerv – pontos információ nélkül is -, az ú.n. pontkereső készülékkel. Általánosságban elmondható és kisérletek is bizonyítják, hogy a pontok területén fokozottabb anyagcsere zajlik, így könnyítve meg ezek megtaláslását. A fent leírtak furcsának tűnhetnek egy nyugati, világi kultúrán nevelkedett ember számára, de lassan a két orvoslás egybeforr és kiegészíti egymást. A kínai orvosok filozófiáját követve, az emberre nem mint különálló rendszerre, hanem mint a természet részére kell tekinteni. Az összes emberre irányuló energiát figyelembe véve alakították ki a tudományukat. A nyugati orvolás ezzel szemben különválasztja ezeket és egyre mélyebbre hatolva analizálja azt. Ez nem probléma, hiszen így egy más síkon sokkal mélyebb tudásra is szert tehet. A keleti orvostudomány sem lenne idegen a nyugati orvos számára, ha „értené” a keleti orvoslás sajátos nyelvezetét. A fő probléma ugyanis pont abból ered, hogy a kelerti orvoslás során használt kifejezések, összefüggések ma még érthetetlenek a nyugati orvosok számára.