Kezdőlap / Egészség és fitness / Vegetarianizmus / Amit jó ha tudunk a vegetáriánus étrendről!

Amit jó ha tudunk a vegetáriánus étrendről!

A vegetarianizmus a nevéből eredően egy olyan táplálkozási gyakorlat, amelyben mindenféle állatok húsát mellőzik. Valamint mindenféle állati alapanyagot elvetnek az ember étrendjéből. Ezen kívül a vegetarianizmus nemcsak táplálkozási gyakorlat, hanem egy kiterjedt eszmerendszer is, melyet az a fő törekvés jellemez, hogy az ember a lehetőségeihez mérten minél kevesebb állatnak okozzon szenvedést. Léteznek azonban, olyanok akik, akik pusztán egészségügyi szempontok, vallási tilalmak, illetve nem állatvédelmi eredetű idegenkedés okán mellőzik a húsfogyasztást. A vegetarianizmus első feljegyzései a Bibliából erednek, hisz itt említik először,hogy Isten az embernek, megteremtése után növényi táplálékot rendelt. Európában a vegetarianizmus, csak a 19. század és a 20. század során terjedt el.
Az ókorban sokan úgy vélték, hogy a húsfogyasztás gátolja őket aszketikus és filozófiai fejlődésükben ezért mellőzték a hús fogyasztását.
A vegetarianizmusnak több különféle irányzatai léteznek.
Ovo-lakto-vegetarianizmus: Itt a növényi élelmiszerek mellett tojást, illetve különféle állatok tejét vagy az abból készült tejtermékeket is fogyasztó személyek táplálkozása.
Ovo-vegetarianizmus: A növényi ételek mellett tojás is fogyasztó személyek táplálkozása.
Lakto-vegetarianizmus: A növényi ételek mellett különféle állatok tejét vagy az abból készült tejtermékeket is fogyasztó személyek táplálkozása.
A vega étrend elkészítésének, és elfogyasztásának is megvannak az ősi szabályai ezek a következőek:
Az étrendnek tartalmaznia kell: lehet fűszeres, savanyú, édes, sós is az étel amit elkészítenek.
A fogyasztás legkedvezőbb sorrendje is elő van írva: evés előtt igyunk egy pohár vizet, az étkezést a „keserűvel” kell kezdeni, zsiradékként tisztított vajat használjunk ételeinkhez.
Egyesek szerint a vegetarianizmusnak megvannak az előnyei, de mások szerint viszont roppant hátrányos ez a fajtatáplálkozás. Hisz a húsból kimaradó fehérje egyesek szerint pótolhatatlan, és létszükség a megfelelő életvitáshoz.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Vegetáriánus étrend önmagában nem garancia az egészséges élethez.

Három csoportba sorolhatók azok az emberek akik: – az igazi vegetáriánus nem esznek húst, vagy …

Leave a Reply