Kezdőlap / Plasztika / Anyajegy eltávolítása

Anyajegy eltávolítása

Életkortól, nemtől függetlenül a szépnek látszó bőrön számos, apróbb elváltozást figyelhetünk meg, ilyenek lehetnek az anyajegyek, szemölcsök is. Többnyire ezek az elváltozások jóindulatúak, néhány esetben kórosak.
Az anyajegyek eltávolításának – amennyiben nem kórosak – főként esztétikai indokai vannak. Azokban az esetekben viszont, amikor olyan testrészen található, ahol állandó irritációnak vannak kitéve, egészségügyi indokai is lehetnek.
Többféle mód létezik arra, hogyan szabaduljunk meg nem kívánatos anyajegyeinktől. A 2 és 10 milliméter közötti bőrelváltozások esetén a legegyszerűbb alkalmazható megoldás a rádióhullám. Ennek a módszernek a használatával a lézeres műtéthez hasonló eredmény érhető el azzal a különbséggel, hogy az eltávolított anyag szövettani vizsgálatra még alkalmas marad. A műtétet követően a sebre tapaszt helyeznek, melyet leghamarabb 2 óra múlva lehet eltávolítani. A teljes gyógyulás 10-14 napra tehető, attól függően, hogy mekkora a seb.
Az 1 centiméternél nagyobb anyajegyek eltávolítására már csak plasztikai műtét alkalmas, melynek során azt kimetszik.
Mindkét beavatkozást szakszerű orvosi vizsgálatnak kell megelőznie, majd magát a műtétet vagy az azt megelőző fájdalmasabb vizsgálatokat érzéstelenítésben végzik el.
Mint minden orvosi beavatkozásnak, műtétnek, így az anyajegy eltávolításának is lehetnek mellékhatásai, de ezek nem súlyosabbak, mint az ilyenkor szokásosak (kisebb gyulladás, utóvérzés, stb.). Előfordulhat, hogy esetleg később alakul ki szövődmény. Ilyen lehet az az eset, amikor a sebgyógyulás menetében történik változás, például túlhegesedés, amely csak esztétikai jellegű, komolyabb egészségügyi gondot nem jelent és korai felismerés esetén speciális kúrával, gyulladáscsökkentő injekcióval visszafordítható.

A beavatkozás ára függ az eltávolítani kívánt anyajegyek, szemölcsök számától, 10 és 25 ezer forint között változik. Természetesen minél többtől szeretnénk megszabadulni, akkor az egyes darabokért elkért ár csökken.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Visszér betegség

Visszér ma már népbetegség. Az ülőmunka, állómunka, mozgásszegény életmód a túlsúly, a fogamzásgátló tabletta szedése …

1 hozzászólás

  1. Én túl vagyok egy ilyen „műtéten”. Semmi extra nem volt.

Leave a Reply