Anyajegy

Az anyajegy körülhatárolt elszíneződés a bőrön, amelyet leggyakrabban a kiserek tágulata vagy festékanyag felszaporodása okoz. Lehet lapos vagy kiemelkedő, jelen lehet már a születéskor, de később is kifejlődhet. Több fajtája ismert.
A leggyakoribbak:
Barna anyajegyek: A festékanyag helyi felgyülemlése miatt körülírt, változó nagyságú barna foltok. Kiemelkedhet a bőrből, esetleg szőrszál is kinőhet belőle.
Mongol folt: a keresztcsont felett kékesen elszíneződött, a bőrből nem kiemelkedő folt. Olyan, mintha ütés nyoma lenne. Sötét bőrűeken gyakori, már születéskor megvan.
Gólyacsípés, lazacfolt: születéskor meglévő, gyakori elváltozás. Főleg a szemhéjakon, homlokon, tarkón fordul elő. Szabálytalan, felületén halványvörös (lazacszínű) folt. Általában néhány hónap alatt magától felszívódik.
Tűzfolt: A bőrerek veleszületett fejlődési rendellenessége. Eleinte a bőr szintjéből nem kiemelkedő, borvörös, gyakran nagy kiterjedésű folt. Nem szokott elhalványulni, sőt, a korral sötétedik, felszíne dudorossá válhat.
Málna-naevus: Főleg a fejen és nyakon elhelyezkedő, már születéskor dudoros, málnára emlékeztető, élénkvörös képlet. Egyéves korig növekedhet, utána gyakran visszafejlődik.
Súlyosnak tekinthető-e?
Az anyajegy általában ártalmatlan, nagyobb festékes anyajegyek változását viszont érdemes figyelni.
Mi a teendő?
Lényeges szempont, hogy sok anyajegy önmagától eltűnik, tehát érdemes a kezeléssel várni. Ha egy málna-naevus vérzik, tegyünk rá tiszta fedőkötést. Általában a vérzés rövid idő alatt elállítható.
Mikor forduljunk orvoshoz?
Kérjünk tanácsot az orvostól, ha az anyajegy a gyermeket elcsúfítja, ha vérzik, vagy ha növekedni kezd.
Mit várhatunk az orvostól?
• Ha az anyajegy nagyon feltűnő, az orvos plasztikai sebészhez küldheti a gyermeket. A modern technika bő választéka – a fagyasztást és lézerkezelést is beleértve – lehetővé teszi az anyajegy kezelését, bár ezek még nem mindenütt hozzáférhetők. Ha valamilyen okból a kozmetikai műtét ellen döntenek, az orvos kozmetikai szerek, ún. fedőkrémek használatát javasolhatja.

Hogyan segítsünk?
• Ha az anyajegy nagyon visszatetsző, alkalmazzunk orvos által javasolt fedőkrémet.
• Az anyajegy miatti aggodalmunkat igyekezzünk palástolni a gyermek előtt.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Skarlát

A skarlát lázzal járó fertőző, sőt ragályos betegség, amelyet jellegzetes bőrkiütés kísér. ehhez gyakran társul …

Leave a Reply