Kezdőlap / Plasztika / Anyjegy eltávolítás

Anyjegy eltávolítás

Manapság az egyik leggyakoribb elváltozás a melanóma, azaz a bőrsejtek káros, kórós elváltozása, ami bizony akár halált is okozhat.

Gondolom nagyon sokan vannak úgy mint én, hogy a testük telis tele van kisebb nagyobb anyajegyekkel, amelyek szám az idő elteltével csak szaporodik.
Fiatalabb koromban nem igen foglalkoztam ezzel, főleg mert akkor még nem „találták fel” a káros napsugarakat, azaz a tudomány még nem tudott mindent a nap és a bőr kényes kapcsolatáról. Ha ugyanis nem éri napfény az embert az is káros, ha túl sok éri az is káros. De a kár mértéke függ az emberi bőr típusától, azaz valaki barnul,, valaki ég, valakinek lepedőkben hámlik le a bőre, valaki másé pedig éppen hogy csak.
Mindezt már fiatal felnőttként tudtam meg, amikor a TV először kezdett ilyesmikkel behatóbban foglalkozni, és ekkor öntöttem úgyhogy elmegyek bőrgyógyászhoz kicsit megritkítani a nagyobb anyajegyeket.
A bőrgyógyász elmondta amit ennek veszélyeivel kapcsolatban el kellett mondania valamint hogy a levett mintákat megvizsgáltatja, nem jelentenek-e veszélyt.
A művelet a fertőtlenítéssel kezdődött, ami mivel elég meleg nyári nap volt kellemes volt, hiszen a fertőtlenítő szer kellemesen hűsítette a bőrömet.
A következő munkafázis a kiválasztott pár tucatnyi anyajegy egyenkénti elszárítása volt, ami egy vegyi anyaggal és egy injekciós tűvel történt. És csípett. Ahogy egy politikus mondta nemrégiben: nem kicsit, nagyon! Persze azért az elviselhetőség határain belül.

Ez a vegyszer, vagy gyógyszer, amivel beinjektálták a kis anyajegyeket néhány perc alatt megfagyasztotta, vagy elszárította azokat, amelyek így egy csipesszel könnyen eltávolíthatóvá váltak. A pepecselés majd félórán keresztül Tartott, majd jött ismét a fertőtlenítés és a kis sebecskék kezelése, leragasztgatása. A eredmény furcsa volt, mivel úgy néztem ki, mint egy részeg matróz aki viharban borotválkozott. A doktornő elmondta, hogy két nap után vegyem le a kötéseket és akkor majd meglátom az eredményt.
Két nap elteltével látványos eredményeket tapasztaltam, mivel azok az anyajegyek, amelyek állandóan beleakadtak, ruhába, fésűbe vagy csak a kezembe, most eltűntek és gond nélkül lehett öltözködni, és élni az életem mindamellett, hogy a hiúsági faktoron túl a bőrrák ellen is tettem egy hatásos lépést.
A művelet nem volt se túl drága, se időrabló és még túl kellemetlennek sem lehet mondani, de úgy voltam és vagyok azóta is vele, hogy egy kis kellemetlenség, fájdalom jobb mint később a nagy fájdalom vagy szenvedés.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Ránctalanítás szike nélkül

Thermage. Ez a szó takarja azt a technológiát, ami forradalmasítást jelent a ráncok eltüntetésében, illetve …

Leave a Reply