Athén városa

Görögország gazdag kulturális múlttal és nagy történelmi örökséggel rendelkezik, emellett időjárása káprázatos és tájai majd egész évben pompás napfény borítja. Népe vidám és nyitott új dolgok és új emberek megismerésére. Ezek révén vonzó úti célt jelent a turisták számára. Fővárosa a modern Athén mely lakossága elővárosaival együtt 3,5 millió fő és ezzel az ország teljes lakosságának 35%-át teszi ki. A városra egyaránt jellemző a régmúlt építészének megőrzése és a fejlett technikai színvonalú külső térmegformálás vegyítése.

Az ország és Athén városának éghajlata az egész part menti területre jellemző meleg, napfényes mediterrán éghajlat, mely kedvezővé teszi a látogatást májustól szeptemberig mivel a hőmérséklet átlagban 25 °C fölött van.

Athén látványosságai, amiket megéri nem kihagyni:
A városban számos a régmúlt varázsát idéző műemlék található, ilyen például a Heródes Atticus Ódeionja melyben láthatjuk az ókori Róma behatását a görög építészetre. Ebben monumentális színházba a maga 5000 nézőt befogadó színterével még manapság is tartanak előadásokat az Athéni Ünnepi Játékok alkalmával, melyek megtekinthetők június közepétől szeptemberig.

Az Ünnepi Játékok során számos színház előadás tekinthető meg és megannyi ingyenes szabadtéri komolyzenei koncert hallgatható meg az Agórán, a város főterén.

Az ókori görög kultúra legismertebb központja és Athén szimbóluma az Akropolisz és főtere: A fellegvár kezdetben a királyok lakóépülete volt, majd az istenek birodalmává s Athénnek szentelt vallási központjává vált, azonban napjainkban turisztikai látványosságként szolgál, mely megtekinthető bárki számára. Az Akropolisz 150 méteres magasába a főkapun át juthatunk fel, mert oldalai meredekek. Fennsíkká alakított tetejét hatalmas erődítmény zárja körül. Az ünnepi bejárat építménye melyen keresztül a látogatók is bejuthatnak a Propüleia időszámításunk előtt 437-től 431-ig épült Mnésziklész tervei alapján.

Összegzésül a város hatalmas történelmi múlttal és kedvező klímával rendelkezik. Tömérdek csábító szórakozás kínál az összes korosztálynak. Mindenki, aki szeretne kikapcsolódni kicsit vagy meg szeretné ismerni az ókori kultúra felfogását Athén az egyik legmegfelelőbb hely.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tenger parti üdülés a 9 szigeten

A turisták igen kedvelik a szigeteket , jelen esetben az Égei szigeteket , amelyet főként …

Leave a Reply