Az Antoine-kúra

A fogyókúrás módszerek egyike az Antoine zsírégető kúra, ami heti 3 kilogramm fogyást ígér. A módszer leginkább a 90 napos diétáéra hasonlít, de annak egy kevésbé bonyolult, és nem is annyira kíméletlen fajtája. Tehát az Antoine-kúra elve is a szétválasztáson alapszik, tömören összefoglalva a célja az, hogy a szervezet megkapja mindazt a vitamint, illetve ásványi anyagot, amire a hatékony működéshez szüksége van, és emellett még az anyagcsere folyamatokra is kedvezően hat, felpörgeti azokat.
A diéta úgy épül fel, hogy az étrend minden nap más fajtájú ételt tartalmaz, így biztosított az, hogy az elfogyasztott táplálék nem lesz egyhangú, az evés nem válik monotonná. Miközben azért a szükséges tápanyagok bejutnak a szervezetbe, és ott eredményesen felszívódnak, beindul a zsírégetés is, hiszen gyorsul az anyagcsere és az emésztés. Ennek megfelelően főzelékekkel kell kezdeni, majd a második napon a húsoké a főszerep, utána tojás-nap következik, a negyedik nap a tejé, az ötödik a halaké, a hatodik napon gyümölcsöket kell túlnyomórészt fogyasztani, a hét utolsó napján pedig az előzőekből tetszés szerint választható ki az aznapi menü.
Amiben könnyebbség a 90 napos diétához képest ez a fajta módszer, hogy nem annyira szigorú az étrend tartásában, azaz az egyes napokon lehet fogyasztani más napokra előírt ételeket is, csak a mennyiségre kell ügyelni (a nem aznapra tartozó ételekből minimálist vegyünk magunkhoz).
Ha belekezdünk a diétába azt tartsuk szem előtt, hogy egyetlen nap sem hagyható ki, a meghatározott sorrendet is tartani kell, mert különben megvonhatunk a szervezettől olyan vitaminokat amelyekre szüksége van, vagy túl nagy megterhelést kap a gyomor. Ha a diétához mozgás is társul, akkor elérhető a heti három kiló mínusz.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Leave a Reply