Bioművelés

Alapszabály
Minden bio-, illetve természetes eljárás, módszer és intézkedés csak egységes egészbe építve hatékony, kölcsönösen függenek egymástól és feltételezik egymást.
A bioművelés hatása akkor érvényesül maradéktalanul, ha az nem szigetként szorul a hagyományosan művelt területek közé, hanem vegyszer nélkül termesztő területté „olvad össze”, s a termesztők együttes erővel védik meg saját és szomszédaik kertjét a károsítóktól, riasztják el a kártevőket.
A biokert kialakítása és építményei
Az ágyak kialakítása, mint minden kertben, a biokertben is a talaj az alapja a növények és a többi élőlény létének.
A jobb áttekinthetőség céljából a rendelkezésre álló területen először alakítsuk ki az állandóan művelt területet: az évelővel, cserjéivel és fákkal betelepített, szemet gyönyörködtető kertrészletet. A gazdasági részt osszuk fel keskeny utakkal elválasztott ágyakra. A legszokványosabbak a négyszögletű ágyak. Ezek lehetőleg észak-déli tájolásúak és szélvédettek legyenek. Ne legyenek 1,2 méternél szélesebbek, hogy az ágyakat mindkét hosszanti oldalról művelni tudjuk. A díszkertekben természetesen eltérhetünk ettől a szabályos felosztástól, ott a növények helyigénye, az utak vezetése határozza meg a beültetendő területet. Itt is gondoljunk azonban arra, hogy a díszkertet is kell gyomtalanítani, ezért úgy alakítsuk ki, hogy minden kertrészhez hozzáférjünk.
A biokert gazdasági jellegű része is esztétikus látványosság lehet, hiszen itt nem választjuk el egymástól kínos rendszerességgel a zöldség-, a fűszer- és a dísznövényeket.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Őszi munkák a kertünkben

Aki kertészkedéssel foglalkozik, tudja, hogy az ősz legalább annyi munkát ad a hobbikertésznek, mint a …

Leave a Reply