Családi album

Mindenki szeretné megörökíteni családját, gyermekét egy-egy felejthetetlen pillanatban. Ám nem mindegy, hogyan, és mivel tesszük ezt. Manapság minden valamire való telefonnal tudunk fényképezni, de ezek sokszor rossz minőségű képeket eredményeznek. Vagy ami a telefonon jól mutat, és azt hisszük szuper képet csinálunk, nagy csalódás ér, amikor rátöltjük a számítógépre és egy homályos, sötét képet látunk viszont. Jobban járunk tehát, ha fényképezőt veszünk kezünkbe, és ezzel próbálunk minél érdekesebb pillanatokat elkapni. A kompakt gépek tökéletesek erre a célra, és az áruk is igen kedvező.

A legfontosabb ahhoz, hogy jó képeket csináljuk szeretteinkről, a megfelelő pozíció felvétele. Mindig a napnak, fénynek háttal álljunk, sosem szemben azzal. Ha ezt megjegyezzük az már fél siker.
A legjobb képek mindig a pillanatfotók, tehát azok a képek, amik nem előre beállítottak. Ezek a képek érzelemdúsak, valódibbnak tűnnek, mint egy előre eltervezett és megkomponált fotó.
A gyerekek fotózásánál arra kell ügyelnünk, hogy mindig szemmagasságban legyünk vele, ha portrét szeretnénk készíteni róla. Gyakran elfelejtjük ezt és olyan képek születnek, amin a csemeténk feje búbja látszik, pedig épp egy csodás pillanatot szerettünk volna megörökíteni.
A ballagásokon, diplomaosztókon vegyük figyelembe azt, hogy nem csak a saját gyermekünket, szerettünket kell fényképezni, és csak őrá irányítani a gépet, hanem készítsünk olyan képeket is, amin az osztálytársak, csoporttársak szerepelnek, mert több év múlva szép emlékeket ébreszthet egy-egy régi barát fotója.
Ne féljünk tehát kezünkbe venni gépünket, csak figyeljünk oda kicsit a részletekre is. Komponáljuk meg képünket úgy, hogy felejthetetlen emlék maradjon minden egyes kattintás.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

AWB

Az AWB az angol Automatic White Balance mozaikszava, jelentése Automatikus Fehér Egyensúly. Ez a mai …

Leave a Reply