Egri csillagok

A magyar történelmi regények egyik remekműve Gárdonyi Géza Egri Csillagok című könyve. A műfaja történelmi és ifjúsági regény.
Gárdonyi Géza 1897-ben Egerbe költözött, és itt írta meg , talán egyik legismertebb regényét két év alatt, amely először A pesti Hírlapban jelent meg folytatásos regényként, és a címe a Hold és csillagok volt, az alcíme Gergely diák. 1891-ben adják ki könyv formában.
A történet egy Mecsekben eldugott kis faluban kezdődik. Itt ismerkedhetünk meg a még gyermek főhősökkel Bornemissza Gergő és Cecey Éva, akiket elrabol a portyázó török Jumurdzsák, török dervis. Éjszaka azonban a két gyermek megszökik és magukkal viszik a török talizmánját is. A faluban találkozik először Dobó Istvánnal, aki ekkor a rablóvezér, Mórét üldözve jut el a kis faluba. Gergő beszámolója alapján megtámadják a törököket, s kiszabadítják a foglyokat. Dobó Gábor papra bízza a kisfiút, hogy Török Bálinthoz vigye. Eközben meghal János király és a törökök csellel beveszik Budát. Ekkor Gergőék merényletet terveznek a szultán ellen, ami nem sikerül, és elfogják őket. Így kerülnek török fogságba. Itt ismerkedik meg Tulipánnal, majd csellel megszökik, és Budára siet, ahol találkozik Cecey Évával. A törökök csellel elfogják Török Bálintot is, akit Konstantinápolyba visznek, itt is hal meg.Gergő megszökteti Vicuskát az esküvője előtt és megházasodnak, majd együtt indulnak kiszabadítani Török Bálintot, ez azonban nem sikerül. Ekkor ismerkednek meg cigány Sárközivel, aki segít nekik menekülésben. Évát Sopron marad, miközben Gergely Dobó Istvánhoz tart Egerbe. Az álruhás Jumurdzsák elrabolja a fiúkat Jancsikát, Éva a fia nyomába eredve, kalandos úton érkezik meg Egerbe, ahol a törökök támadásra készülődnek. A védők megesküdnek, hogy a várat a végsőkig védik. Eközben a várat Hegedűs föl akarja adni, de Sárközi leleplezi az árulót, akit azonnal kivégeznek. Bornemissza ekkor már elhiszi, hogy fia Jumurdzsáknál van. Éva bejut ám Gergő nem tudja, hogy ott van, mert Dobó arra kéri, hogy tartsa titokban ott létét. Elérkezik az utolsó csata. Ádáz küzdelem folyik a magyarok és a törökök között, ahol a nők is részt vesznek az ütközetben. A törökök végül feladják, elvonulnak a vár alól. Eger felszabadul. Éva is visszakapja a fiát.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Karen Marie Moning – Tündér krónikák – Keserű ébredés

Karen Marie Moning Keserű ébredés című könyve 2010-ben jelent meg a Kelly Könyvkiadó gondozásában. A ...

2 hozzászólás

  1. elégge szar film nekön is ezt a szaros filmet kellen kiolvasnunk eléggé szar

  2. hm-hannah montana forever
    miley cyrus

Hozzászólás