Kezdőlap / Társadalom / Vallás / Egy új világ kezdete

Egy új világ kezdete

Napjainkban, a korábbi időszakokhoz képest, az emberek fogékonysága is alapvetően más, és a világtanító jelenléte kétségkívül erőteljes hatást gyakorolna. Vagy merev elutasítást, vagy jóakaratú egyetértést váltana ki. A mai emberek alaposabban vizsgálnak meg mindent, tanultabbak, magasabb szintű intuitív képességekkel rendelkeznek, és a történelem minden eddigi korszakánál vagy elutasítóbban, vagy várakozásteljesebben tekintenek arra, ami szokatlan, nem mindennapi. De az is elképzelhető, hogy „aki jön”, egészen váratlan külső megjelenéssel fog majd fellépni: talán politikusként, talán gazdasági szakemberként, vagy mint egy vezető a nép köréből, vagy mint tudós. Ki tudná megmondani előre?

Az előző korszakokban az isteni küldött egyházakon vagy filozófiai iskolákon át tudott csak hatást gyakorolni az energiájával. Ezúttal azonban a mindennapi életgyakorlati világában várjuk.

Az egész világon már emberek milliói mutatnak növekvő érdeklődést a hierarchia létezése iránt. Mindazok, akik hisznek a bölcsesség mestereiben, nem is fognak meglepődni, ha Isten fiainak ez a csoportja, a nagy vezetőjüket, Krisztust körülvéve, nyilvánosan is meg fog jelenni. Hiszen az ezoterikus és okkult filozófiák képviselői az elmúlt évszázadban már sok információt hoztak nyilvánosságra a hierarchiáról, és nyomatékosan kiemelték a halál utáni újjászületés tényét. A láthatatlan világból érkező vezetés és gondoskodás is bizonyította a belső, szellemi világ létezését. Így sok emberben és csoportban már komoly készség alakult ki arra, hogy fogadni tudják a Földön Isten küldötteit. Már az események előterében is észrevehetőek a megújítás és az újjáépítés erői a sok kisebb vagy nagyobb munkacsoportban, akik azt a célt tűzték ki maguk elé: segítőkészen támogatják az emberiséget, hogy fokozatosan kialakulhasson egy új világ.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Biblia és a homoszexualitás

A Biblia egy-két versben említést tesz bizonyos homoszexuális cselekedetekről – minden hivatkozás negatív. A qadesh …

Leave a Reply