Kezdőlap / Függőségek / Ételfüggőség: egy legális drog rabságában

Ételfüggőség: egy legális drog rabságában

Nem is gondolnánk, hogy az életünkhöz szükséges evés is komoly függőséget okozhat. Társadalmilag elfogadott volta ellenére épp oly kényszeres tevékenység, mint a dohányzás, és talán leszokni is ugyanolyan nehéz róla. Viszont sokkal több embert érint, mert legális.
Az ételfüggőséget ismérve, hogy hetente többször addig eszel, amíg majd szétpukkadsz, amíg van a közeledben ennivaló, illetve hatalmas adagokat tüntetsz el akkor is, amikor valójában nem is vagy éhes. Nem a nassolástól vagy a jóízű evésektől lesz valaki függő, hanem attól, hogy rendszeresen falásrohamok törnek rá. Ennek a kényszeres evésnek a következménye nem csak annyi, hogy felszedsz pár kilót, de magas vérnyomás és koleszterinszint, szívproblémák és cukorbetegség is kialakulhat függőséged nyomán. Csakhogy még a túlsúly sem biztos, mint figyelmeztető jel, hiszen hallottunk már a bulimia nevű betegségről is, emellett vannak olyan szerencsés alkatú emberek, akik bármennyit esznek, mégsem híznak el.
Egy-egy ilyen falás után az ember hangulata rövid időre módosul, ez a jó érzés váltja ki a túlzott evés utáni vágyat. Ráadásul napjainkban az élelmiszeripar olyan mesterséges adalékanyagokat is használ, amiktől ételeink íze sokkal élvezetesebb. A szakemberek olyan okokra vezetik vissza az élelmiszer függőséget, mint a magány, a depresszió, családi tragédiák, az elkeseredettség, az unalom vagy az önjutalmazás érzése. Tehát az ételfüggőség elsősorban pszichológiai függést jelent. A leszokás menete annyiban tér el más addikcióktól, hogy az élelmet nem vonhatjuk el magunktól teljesen, ehelyett egészséges ételeket kell fogyasztanunk, életmódot kell változtatnunk, és egy hasznosabb szenvedélyt kell keresnünk magunknak, a sportolást, amivel ledolgozhatjuk a felszedett kilókat és egyúttal az unalom érzésétől is megszabadulunk.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az internet rabjai

„Már nem tudok az internet nélkül élni.” – ez a mondat manapság bárki szájából elhangozhat. …

Leave a Reply