Gonosz falu

A történet egy kisvárosban, Ashby-ben játszódik. Cassie-t, a fiatal lányt elüti egy autó, azonban a kórházban kiderül, hogy nemcsak hogy túlélte a súlyos balesetet, de alig van rajta sérülés. Az egyetlen problémája, hogy semmire nem emlékszik, még arra sem, hogy miért jött ebbe a kisvárosba. A nő, aki okozta a balesetet nem hagyja magára a lányt, a család a házába fogadja. A nőnek két mostoha gyermeke van, Michael és Emma. Cassie végül a gyerekek dadája lesz, ő vigyáz rájuk.
A kisváros mellett ez idő alatt régészek egy ősi templomot tárnak fel, amelyet egy domb mélye rejt. A templom megtalálása két fiatal tragikus halálával járt. A munkálatokat vezető restaurátor annak a nőnek a férje, aki elütötte autójával Cassie-t. Ennek a régi templomnak az érdekessége, hogy a feszületen Jézus háttal van a templomtérnek, a félköríves falon pedig, vele szemben domborműszerű ábrázolásban emberi alakok vannak.
A történet folyamán Cassie emlékezete nem tér vissza, azonban furcsa embereket kezd el látni a kisvárosban, akik csak állnak és nézik őt, bámészkodnak. Ezek az alakok kettesével, hármasával álldogálnak, és egyre többen vannak. Cassie Ashby-ben találkozik továbbá néhány olyan férfivel is, akiken mintha azt látná, hogy valami szörnyű dolog fog történni velük. Ilyen például a helyi autó szerviz vezetője, az orvos a kórházban, valamint a lelkész a templomban. Éjszaka rémálmai és hallucináció vannak, amelyeket nem csak ő, hanem Michael is látja és hallja. Később kiderül, hogy minden a múltban történtekkel és a templommal van összefüggésben.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. /mozi után/

Egy újabb filmet pipálhattam ki képzeletbeli listámon, és egy hosszú évek óta tartó sorozat végére …

Leave a Reply