Gyors otthon

A könnyűszerkezetes ház kielégít minden új otthon teremtő- álmot, a természethez való közelségével, s azzal a ténnyel, hogy nem követel hosszú időt amíg a tulajdonosai birtokba vehetik.
Magyarországon is egyre több helyen találkozhatunk ezzel az építkezési formával. A Zalai erdők között is gomba módra nőttek ki a tisztásokon a könnyűszerkezetes házak. Jóformán építkezési törmelékek és szemét nélkül. Így a házak is valahogy olyan természetesen simultak bele a tájba szelíden, s minden nagyobb felhajtás nélkül.
Az időjárás az alapozásnál fontos tényező, egyébként ez a fajta építési technika, nem időjárás függő. Tekintve, hogy például sok zalai ház, hétvégi háznak épült, – de jellemzően egész évben ott töltik a hétvégéket-,az alapterületet tekintve nem nagyok, általában véve két ember teljes komfortját hivatottak kiszolgálni. A beköltözésig maximum két hónap telik el.
Nagy előnyük az is, hogy ha esetleg az unokák számára bővíteni szeretnének, sem kell óriási bontással kezdeni a bővítést, az elemek adta átalakítási lehetőségek is sokkal egyszerűbbek és jóval környezetkímélőbbek, mint téglából készült „társaiké”.

Kívülről szép faborítást kapnak, természetesen a szakszerű szigetelés fölé, így az előszörre talán ijesztőnek ható vas vázszerkezet teljesen láthatatlanná válik. A téli időszakban a gyors felfűthetőség szintén áldás, a téglaház nem kelhet versenyre vele. Kutatási adatok szerint a fűtési megtakarítás éves szinten 30-50 %-os!
Nyáron pedig, mivel hamarabb adják le a hőt mint a vastag, tégla falú házak, még azelőtt számíthatnak lakói hűvös szobára mielőtt álomra hajtanák a fejüket.
A közfalak vékonyabbak, így a belső tér még inkább kihasznált. De ha esetleg valaki átszűrődő zajoktól tart, egy hagyományos panellakás falvastagságával megegyező válaszfalakról van szó. Teljesen élhető és komfortos, a házfalak nem létező nedvesedése végett még az allergiás panaszok is csökkennek egy könnyűszerkezetes házban!
Az építési költségek szintén jóval kevesebbek a téglaházénál. A rövidebb építési határidők miatt a költségek könnyebben kalkulálhatók és megbízhatóbbak.
Ugyanígy a kulcsátadás időpontja, hisz az időjárási viszonyok kevésbé vagy szinte egyáltalán nem befolyásolják az építkezés haladását.
A belső tér kialakítása, minden esztétikai elem és elképzelés ugyanúgy megvalósítható mint a tégla építésű házakban. A kész elemek nem szabnak határt, minden ház egyedi tervezésű.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Könnyűszerkezetes házak

Ha könnyűszerkezetes házat szeretnénk építtetni, akkor ne számoljunk nagyon hosszú építkezésre! Míg a hagyományos ház …

Leave a Reply