Kezdőlap / Koleszterin / HDL Koleszterin

HDL Koleszterin

Ha a koleszterin szó kerül elő, mindenki rosszra gondol, és sokan sorolják, hogy mennyi baj forrása is a koleszterin. Érelmeszesedés, infarktus, stb. Valóban. Az LDL koleszterin magas jelenléte a szervezetben tényleg káros. Viszont kevesebb szó esik a HDL koleszterinről, ami épp ellenkező hatású.
Amerikai orvosok végeztek egy kutatást, amelyből az derült ki, hogy a nagyon idős kort megért emberek vérében magas a HDL koncentráció. Persze a magas kort megérők között sokan voltak, akik eleve egészséges életmódot folytattak. Odafigyeltek a táplálkozásukra, és nem volt káros szenvedélyük, így egyértelműen nem bizonyítható az ok-okozati összefüggés a magas életkor, és a HDL szint között.
Egy másik kutatásban 65 év feletti férfiakat vizsgáltak, akiknek nem voltak memória zavaraik. A HDL szintjük alapján 4 csoportba sorolták be őket, és 4 évig követték a pácienseket. Az első csoportba tartozóknál, akiknél a legmagasabb volt a HDL szint, 60%-al kisebb volt az Alzheimer-kór szerű tünetek megjelenése, mint a negyedik csoportnál.
Vizsgálták a HDL szint, és a rákos betegségek kapcsolatát is, de itt nem találtak egyértelmű bizonyítékot, csak azt állapították meg biztosan, hogy a Magas HDL szint egészségesebb életmódra utal, így akinek ez az értéke magas, az jobb esélyekkel indul a daganatos betegségek megelőzésében.
A Chicagói Egyetem kutatása viszont azt mutatja, hogy a HDL-ből is létezik rossz és jó, így nem feltétlenül kell magas HDL szintnek örülni, hisz bizonyos esetekben ez épp káros is lehet.
Ha odafigyelünk a táplálkozásunkra, és egészségesen élünk, mozgunk, akkor a fenti kutatási eredmények alapján elég nyugodtak lehetünk, hisz akkor kisebb eséllyel lesz komolyabb problémánk.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Koleszterincsökkentő étrend

REGGELI Gyümölcs – bármilyen formában – friss, konzerv vagy szárított Pirítós kenyér – vagy zabpehely, …

Leave a Reply