Kezdőlap / Otthon és család / Izgő-mozgó kisdiákok

Izgő-mozgó kisdiákok

Bár már iskolás, mégsem olyan nagy gyerek még az a nagy gyerek.
A biológiai fejlődését figyelembe véve elengedhetetlen az iskolába kerülő gyermek mozgásosságáról, mozgásigényéről szót ejteni, kiváltképp, mert az iskolában meg kell tanulnia 45 percig viszonylag egy helyben megülni, ami talán az egyik legnehezebb dolog számára.
A hat-hétéves kor az első alakváltozás kora, amikor a gyermeki test arányosabbá, felnőttesebbé válik. Fizikai fejlődése eredményeként, nagyon hajlékony, ugyanekkor éppen emiatt nagyon sérülékeny is. Fontos ilyenkor a helyes testtartás megtalálása, kialakítása. a legjellemzőbb az iskolába kerülőkre, hogy egész órán mozog kezük, lábuk. Nos, ez nem azért van, mert a feszültséget így vezetik le, hanem a 6-7 éves gyermeknek óriási a mozgásigénye, ami le van fogva azáltal, hogy negyvenöt perceket egy helyben ülve kell töltenie, és folyamatosan a tanár által elmondottakra kell koncentrálnia. Természetesen ez a teljesítmény egyik kisgyermektől sem várható el maximálisan. A tanítónak meg kell találni azt a kényes egyensúlyt az órán, azt az optimális követelményszintet, mellyel leghatékonyabban tud dolgozni. A gyerekek aktív figyelme 10-20 perc múlva lankad, elkezdenek mozgolódni. Éppen ezért a pedagógusnak úgy kell alakítania az óra menetét, hogy beiktasson pihentető szakaszokat, és olyan feladatok is szerepeljenek, melyekben a gyerekek mozoghatnak egy keveset, levezethetik mozgásigényüket. A gyerekek ebben a korban olyannyira aktívak, hogy fölösleges mozgásokat is végeznek az egyes cselekvéseikhez. Éppen ebből adódik a fáradékonyságuk is. Gyakori jelenség, hogy a kezdő iskolás hazaérve hulla fáradtan dől az ágyba.
A finommozgásokra ugyanekkor még nehezen képesek, ez szükséges az írás elsajátításához, ami kezdetben nem mindig sikeres. A finommozgásokat lehet fejleszteni, kézügyességet igénylő játékokban, rajzolásban, gyurmázásban. A nagymozgásuk igen darabos még ekkor, ritmusérzékük sem tökéletes. Fontos ennek fejlesztéséhez a játékos mozgás, a rendszeres testgyakorlás, de itt is meg kell találni az optimális szintet, nem feltétlenül kell élsportolót nevelni gyermekünkből.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A sokoldalú kávézacc

Minden háztartásban, ahol rendszeres kávéfogyasztók a családtagok, sok kávézacc kerül a szemétbe. Pedig háztartási szerként …

Leave a Reply