Kezdőlap / Utazás és szabadidő / Keszthely a XV. századtól napjainkig

Keszthely a XV. századtól napjainkig

Zsigmond király többször, többféleképpen igyekezett Keszthelyt felhasználni anyagi dolgai rendezésére, míg végül a város Gersei Pethőék kezébe került és Ők csaknem három évtizeden keresztül maradtak a város birtokosai. A családtagok nemcsak a kastély területén rendelkeztek kúriával, többen építettek maguknak házat a városban. A török hozta idők által a városból elmenekültek a ferencesek, Szigetvár eleste után a Balaton lett a határ, az üresen álló kolostorból és templomból végvárat alakítottak ki. 1690-ben véget ért a törökkor. A Rákóczi szabadságharcban, a keszthelyi végvár nem játszott katonai szerepet, 1739-ben Festetics Kristóf lett a város tulajdonosa, aki a kastély építését 1745-ben kezdte és az igazgatási központot is ide helyezte. A 20. században az idegenforgalom töretlen volt, egészen az első világháború kezdetéig, ebben azonban nagy szerepet játszott, hogy Hévíz még nem épült ki. Megváltozott a Fő tér, majd elkészült az első Uránia színház, az első mozi. A lakosság növekedett, a II. világháború idején stagnálás állt be, Keszthely szegény volt. A hátrányos helyzetnek köszönhetően a belváros megőrizte eredeti hangulatát, de épültek új családi házak, 1979-ben Keszthely ismét Zala megye része lett, a turizmus fellendült, egyre több külföldi vendég érkezett és érkezik, a kulturális kínálat nagy, a látnivalókat pedig bővítette, hogy a Festetics kastély eredeti barokk formájában helyre állították.
Művészi szempontból is jelentős volt Keszthely, mint város és a Balaton, mint turisztikai központ. A XX. században is sok művészt megihletett a Balaton, például Móricz Zsigmondot, Nemes Nagy Ágnest, Takáts Gyulát és Weöres Sándort. Természetesen ezeken kívül is születtek alkotások, amelyeket nincs lehetőség mind felsorolni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Angkor

A 9.- 15.század között, Kambodzsában, az akkor uralkodó khmer királyok, Angkorban építették fel fővárosaikat. Zömével …

Leave a Reply