Kezdőlap / Állatok / Rovarok / Ki az az ájtatos manó?

Ki az az ájtatos manó?

Járjunk most utána ennek a mókás nevű állatkának!
Kevesen tudják, de az ájtatos manó másik neve az imádkozó sáska, talán így közismertebb. Latinul mantis religiosa. Az egyenesszárnyú rovarok családjába tartozik. Kinézetét tekintve zöld színű, körülbelül 75 milliméter hosszú, teste három része a fej, a tor és a potroh. Feje jellegzetesen szív formájú, rajta nagy, tojás alakú szemekkel. Látása kifejezetten jó, fejét körbe tudja forgatni. Az imádkozó sáska ezt a beszédes nevét onnan kapta, hogy az első két lábát pontosan úgy tartja, mintha imádkozna azokkal. A petéit leginkább fűszálakon helyezi el. Európában leginkább a nyári hónapokban fordul elő, de Afrikában is honos. Bár van szárnyuk, elég rosszul repülnek, sok olyan alfaja is van, mely egyáltalán nem tud repülni. Nevével ellentétben nem valami szelíd jószág, apró rovarokkal táplálkozik, melyekre türelmesen, mozdulatlanul vadászik, szinte alig lehet észrevenni, majd a zsákmányt mellső lábaival egy pillanat alatt elkapja, és felfalja. Bár ez elég kegyetlenül hangzik, mégis érdemes vigyázni rájuk, mert sok kártevő rovartól szabadíthatja meg kertünket. Azonban csak olyan helyen marad meg, ahol van számára megfelelő búvóhely, tehát a vadregényesebb, füvesebb területeket részesíti előnyben. Éppen rejtőzködése miatt, színét tekintve, a zöld illetve a barna színek árnyalataiban fordul elő leginkább, de más alfajuk éppen ellenkezőleg színben gazdag, mivel az nem a fűben, hanem a színes virágokon szeret ájtatoskodni. Méretük is eltérő lehet, vannak kisebb egyedek, a nőstények a nagyobbak, azok a hét, nyolc centimétert is elérhetik. Könnyen össze lehet téveszteni a botsáskával is, abban az esetben, ha egyáltalán észrevesszük őket. Ha van egy kis szabad időnk, menjünk ki a kertünkbe, vagy közeli rétre, tisztásra, és legyünk nagyon figyelmesek, hátha találkozunk ezzel az igencsak érdekes teremtménnyel.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Euszocializáció a rovartársadalomban

A közönséges lódarázs (Vespa crabro), a méhek (Apis mellifica), a társas darazsakhoz, a hangyákhoz vagy …

3 hozzászólás

  1. Ez nekem új! :) Üdv az oldalon Moldi!

  2. Tényleg érdekes jószág! :) Hozzánk így nyáron az ablakon is berepül egy-egy…

  3. Üdv mindenkinek. Örülök, hogy tudtam újat mondani. Nálunk a gyerekek előszeretettel fogdosnak meg mindent az udvaron. :-)))

Leave a Reply