Kezdőlap / Otthon és család / Baba - mama / Kistestvérem születik.

Kistestvérem születik.

Biztosan sokan hallottak a testvéri féltékenységről, de a tapasztalat azt mutatja, hogy kevesen foglalkoznak vele. Majd megszokja a nagyobb a kisebbet – mondják, pedig ez nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.
Azt javasolják a szakemberek, hogy amikor az édesanya tudomására jut a terhességének és bővül a család, a nagy örömhír bejelentésénél legyen ott a már meglévő gyermek(ek) is.
Sok rossz pillanattól megóvjuk gyermekünket, ha őt is belevesszük ebbe a fantasztikusan szép érzésekkel teli más állapotba. Ha azt gondoljuk, hogy gyermekünk még nem érti, és hogy még kicsi ehhez, akkor tévedünk.
Már igen pici korban 2 éves kortól igenis megérti, ha elmondjuk neki és fontosnak tartjuk a véleményét. Hívjuk oda magunkhoz és magyarázzuk el, hogy nemsokára lesz egy kistestvére, akivel majd játszani tud és tologathatja a babakocsiban stb.
Meglátjuk a hatás nem marad el! Amennyiben a „nagytestvért” kihagyjuk ebből, a féltékenység sokszor veszélyes is lehet. Akár halálos is!
Elég, ha pár percig nem vagyunk a szobában és megtörténhet a baj. A nagyobb testvér nem tudatosan, de bántja a kicsit, mert úgy érzi, hogy már vele nem is foglalkoznak, hogy ő már nem számít csak ez a kisebb.
Engedjük, hogy a nagyobb gyermekünk segítsen nekünk, amikor a picivel tevékenykedünk. Adjunk neki olyan feladatot, amit szívesen megcsinál. (ne a használt pelenkát dobassuk vele a szemétbe).
Például válassza ki ő, hogy melyik ruhába öltöztessük, így pár órán keresztül, ha ránéz kistestvérére, eszébe fog jutni, hogy „én választottam ki ezt a szép ruhát, ami rajtad van…”
Mi felnőttek tudjuk, hogy a legkisebb körül nagy a sürgés – forgás, pláne a kezdeti időszakban. Ne hagyjuk, hogy a nagyobbik testvér kimaradjon ebből.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Pelenka – eldobod vagy kimosod?

Az eldobható pelenkák korszakában egyre többen térnek át a mosható pelenkák használatára. Nyugat-Európában néhol az …

Leave a Reply