Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Korda Sándor és a pályakezdés

Korda Sándor és a pályakezdés

Korda Sándor és a pályakezdés

Manapság nehéz a pályakezdőknek, különösen ha arra törekednek, hogy álmaik álmát valóra váltva, egy bizonyos területen helyezkedjenek el. Ez a probléma nem új keletű. Ifjú korában Korda Sándor is megtapasztalta milyen nehéz bekerülni a filmes körökbe.
Ebben nyújtott segítséget neki Janovics Jenő, a kolozsvári színház és mozi üzemeltető, valamint filmgyáros. Janovics a filmmel kapcsolatos tevékenysége során megismerte a konkurenciát, és a szakemberek jelentős részét. Többek közt, a később ismertté vált Korda Sándor, Kertész Mihály, és Garas Márton is korai munkatársai közé tartozott.
Janovics munkatársat és utánpótlást keresett 1914 tavaszán. Korda Sándort több helyről is ajánlották neki. Egyrészt akkor hallott róla amikor megjelent a filmes szakemberek törzshelyéül szolgáló New-York Kávéházban és ott érdeklődött, hogy kiket vihetne el Kolozsvárra, a létesítendő filmgyárba. Másrészt a Projektográf Részvénytársaságnál (filmgyártással foglalkozó vállalat, amellyel Janovics közös filmek készítéséről tárgyalt) ajánlották az itt dolgozó tisztviselőt, Korda Sándort. Mert tudták róla hogy érdeklődő, újságíróként is dolgozik, jó kapcsolatokat ápol a New-York Kávéház fiatal látogatóival.
Janovics, munkatársai kiválasztásánál, célzatosan törekedett a filmmel már megelőzően kapcsolatba került körből választani. Erre megvolt a lehetősége, mivel a tízes évekre kialakult a filmmel foglalkozók körülhatárolt csoportja, amit az is kiemel, hogy külön szóval jelölték őket („slapaly”). Azonban az igazán jó szakember, lévén még mindig viszonylag új területről volt szó, ritkaságnak számított. Sok volt az önjelölt, a hozzá nem értő. Janovics is alapos körültekintés után döntött munkatársai személyéről. Ezt követően azonban, igyekezett maga mellett tartani őket (magas fizetést kaptak), tudásukat próbálta oly módon növelni, hogy az a kolozsvári filmgyártás számára előnyt jelentsen. (Pl: Korda Sándor havi 1000 koronát kapott, ami akkoriban soknak számított, és Kolozsváron sajátította el a filmrendezés alapjait)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lakner bácsi gyermekszínháza

A gyermekszínház gyermekszereplőkkel működő budapesti színház. A gyermekszínház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, a …

Leave a Reply