Kezdőlap / Étel és ital / Főzés / Kovászos uborka készítése

Kovászos uborka készítése

Itt a nyár a meleg és itt az ideje a házi kovászos uborka készítésének. A kovászos uborka nagyon finom, és soha nem tudunk annyit készíteni belőle ami ne fogyna el. Nagy hátránya, hogy ha kész csak hűtőszekrénybe lehet tárolni és ott is csak kb. egy hétig.
A kovászos uborkához 1,5 kg, 10-15 cm hosszú uborkákat vásároljunk. Az uborkákat folyó víz alatt mossuk meg, jó alaposan, ha szükséges körömkefével is megdörzsölhetjük. Az se baj ha előbb legalább egy fél órát áznak a vízben lényeg, hogy semmi szennyeződés ne maradjon rajtuk. Ezután az uborkák végeit ujjnyi vastagon levágjuk és hosszába majdnem az uborka végéig bevagdaljuk. Tisztítsunk meg 6 gerezd fokhagymát, erre később lesz szükség. Két csokor kaprot megmossunk, és a kapor felét egy jól kimosott üveg aljára tesszük, majd az uborkákat jó szorosan ráállogatjuk. Tegyük az uborkák közzé a fokhagyma gerezdeket, a maradék kaprot és ha akad otthon, akkor egy-két szál friss tormával is ízesíthetjük.
2 liter vizet 4 evőkanál sóval fölforralunk, majd a tűzről lehúzzuk.
Az uborka tetejére teszünk egy szelet fehér kenyeret vagy egy zsemlét. A kenyeret vagy a zsemlét tüllbe is csomagolhatjuk, mert ekkor nem mállik szét. Ráöntjük a még meleg sós vizet, úgy hogy a kenyeret is ellepje, és egy kistányérét borítunk a tetejére. A tányér helyett alufóliával is letakarhatjuk az üveget.
Napos helyre erkélyre, teraszra tesszük és 3-4 napig érleljük. Ügyeljünk arra, ha nagy meleg van akkor árnyékos, de meleg helyre tegyük az uborkát. A nagy melegtől a lé felforrhat és az uborka puha lesz.
Ha az uborka elkészült, szedjük ki az üvegből, tegyük egy jól zárható edénybe, szűrjük rá a levét és tároljuk hideg helyen vagy hűtőbe tároljuk.
A leírt recept egy 3 literes üveghez elegendő.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Császárrétes

A rétest csak magas sikértartalmú lisztből készíthetünk. Gyúródeszkára megszitáljuk a lisztet, hozzáütjük a tojássárgákat, majd …

Leave a Reply