Kezdőlap / Egészség és fitness / Kullancsok ellen

Kullancsok ellen

Nem szabad félvállról venni a kullancsok által terjesztett betegségeket. Teljes védekezés nem létezik, de tehetünk a baj elkerülése érdekében. Itt a jó idő, figyeljünk magunkra és másokra is.
A nagy kirándulások legfőbb elrontója a kis „házi kedvenc”. Rendkívül ragaszkodik hozzánk, szinte eggyé válik velünk, és úgy szívja a vérünket, hogy észre sem vesszük.
Ezt a kellemetlen kis apróságot, a kullancsot, szokták a legjobban alábecsülni.
Ez viszont nagy hiba! Kimondott vagy kimondatlan, tudomásul vett vagy nem, de tény, hogy az ország legveszélyesebb és legfertőzöttebb területe a nyugat dunántúli régió. Viszont még mindig nem mértük fel kellőképp a kullancsok okozta kockázati faktorokat. A határon túl is figyelnünk kell, hiszen a burgenlandi erdők is tartogathatnak meglepetéseket. A legtöbb kullancs súlyos betegséget terjeszt, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni az odafigyelés fontosságát.
Teljes körű védekezés nem létezik, de sokat tehetünk egészségünk és testünk védelme érdekében a vérszívók ellen. Szezon esetén már két hét után szerezhetünk oltás formájában immunitást. Azonban ez a vakcina csak az agyvelő- és az agyhártyagyulladás elleni védőanyagként hatásos. A kezelés után egy évvel újra kell oltatni magunkat, majd három és öt év elteltével ismételni azt. A gyermekeknek már tíz hónapos kortól lehet kullancs elleni védőoltást adatni a háziorvosnál. A kullancsokat nem riasztja el a házi praktikák tömkelege sem, mint a foghagyma vagy az ittas állapot. Fontos előtérbe helyezni, hogy nem csak erdőkben és elhagyatott területeken találhatnak meg minket a vérszívók. Számolnunk kell a biztonságosabbnak vélt terepekkel is, mint a saját kertünkkel, a városi füves részekkel vagy a játszóterekkel is. Kullancsszezonról konkrétan nem beszélhetünk, mivel téli fagyokat is túlélik, ezért tévhit, hogy csak jó időben férkőzhetnek a bőrünkbe. Azért kap nagyobb nyomatékot, mert a kellemes idő, több embert csábít a természetbe, vagy a nagy séták után pólóra és rövidnadrágra cseréljük ruhatárunkat, így ezzel nagyobb esélyt is adunk egy „találkozásnak”.
Ha a bőrünkbe már befészkelte magát egy kullancs, ne higgyünk a régi módszereknek.
A petróleumba vagy benzinben áztatott vattától ugyan elkábul, de ettől még jobban fecskendezi a méreganyagot a szervezetbe. A krém és az olaj sem segít. Körömmel is megpróbálhatjuk eltávolítani, de nagyobb esély van arra, hogy csak az állat felét sikerül.
Többen csipesszel tépik ki a bőrből és figyelnek arra, hogy a feje ne maradjon benne, óvatosan, egy irányba húzva (nem rángatva és jobbra-balra forgatva) rántsuk ki. Ez jó megoldás, de akkor sem szabad kétségbeesni, ha a kullancs feje nem akar elválni a bőrtől.
Mivel a szervezet számára idegen anyagról van szó, egyszerűen kiveti magából, tehát nem kell az éjszaka közepén a sürgősségire rohanni emiatt.
A kullancs két nagyon súlyos betegséget terjeszt, egyik az agyhártya-, illetve agyvelőgyulladás, a másik a Lymekór. Az agyhártya- és agyvelőgyulladáskor az idegrendszert éri támadás. Tünete lehet az erős fejfájás, a láz, és a tarkó kötöttsége. Ilyenkor sürgősen orvoshoz kell fordulni. A betegség a vérből nem mutatható ki, mivel az agyat támadja a méreganyag, ilyenkor agyvizet kell vennie az orvosnak (ami nem fájdalmasabb egy egyszerű oltásnál). A Lyme-kór ellen nincs védőoltás, külföldön már folynak a kutatások az ellenszer kidolgozására. A Lymekór azért is veszélyes, mivel szó szerint minden szervet támad, az ízületektől kezdve egészen a szívig. Tünetei elsősorban a bőrön, vándorló vörös foltokként jelentkeznek. További jelei, az ízületi gyulladás, ami a térd vagy a könyök környékén a legvalószínűbb. Legvégső esetben a szívet is megtámadhatja, és halállal járhat.
A véráramból a szövetek közé terjedve árad szét a testben, a Lyme-kór vérvétel folytán kimutatható. Hogy hogyan védekezzünk egy olyan dolog ellen, ami ellen teljes mértékig nem lehet? Ruhával! Tetőtől talpig burkoljuk be magunkat, hogy ne férjenek a bőrünkhöz.
A másik mód pedig a testünk alapos átvizsgálása elalvás előtt. Ez nem csak akkor szükséges, ha erdős helyen jártunk, hiszen bárhol magunkra szedhetünk egy- két kellemetlen „stoppost”.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az immunrendszer visszaállítása kemoterápia után

A kemoterápia arra szolgál, hogy a daganatos sejteket gyógyszeresen elpusztítsák, megakadályozva őket abban, hogy tovább …

Leave a Reply