Kezdőlap / Trendi témák / Legrejtettebb titkaink

Legrejtettebb titkaink

Vannak-e olyan dolgok, amelyeket még a férjünknek (feleségünknek) sem mondunk el? Bizony lehetnek ilyenek.
Természetes törekvés, hogy a párkapcsolatban minél jobban szeretnénk egymást megismerni, mindent tudni akarunk a párunkról, a múltjáról, a gyerekkoráról, régi szerelmeiről, rejtett vágyairól.
Vannak, akik mindent elmesélnek korábbi életükről, mindent vállalnak önmagukról, megvallják titkaikat, mert „tiszta lappal” akarnak belekezdeni a párkapcsolatukba. Később közös titkaik is lesznek, lehetnek.
Vannak, akik életük bizonyos történéseiről nem beszélnek, mert úgy gondolják, azokhoz nincs köze a párjuknak, egyébként is az már a múlt, csak az a fontos, amit együtt fognak megélni.
S vannak, akik azt vallják, a házasságban két embernek semmiféle titka nem lehet egymás előtt, mert a titkok megmérgezik a kapcsolatot.
És ki tudja, hogy a ketyegő bomba mikorra van élesítve? Bizony előfordulhat, hogy elérkezünk ahhoz a bizonyos „hetedik ajtóhoz” (mint Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájában Judit). Az ajtóhoz, amit már nem lett volna szabad kinyitni.
Kíváncsiságunk, érdeklődésünk sokszor falakba ütközhet. Lehetnek ezek mögött régi szerelmek, olyan ifjúkori botlások, vétségek, traumatikus szexuális élmények, amiket a párunk megszenvedett, feldolgozott. Meg kell éreznünk, ha a másik valamiről nem szeretne beszélni, ilyenkor ne faggassuk. Minden ember életében lehet olyan dolog, ami csak az övé, másnak nincs köze hozzá, mert az ember szuverén személyiség. Még akkor is érvényes ez a megállapítás, ha harmonikus párkapcsolatban élünk.
Természetesen az, hogy lehetnek titkaink, amelyekről nem beszélünk, nem jelenti azt, hogy a párkapcsolatunk ne lehetne őszinte.
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megőrizze magának élete bizonyos intimitásait, titkait, amelyeket sokféle indíttatásból akarhat valaki megtartani magának. Lehet ez szégyen, félelem, bűntudat, kímélet, sőt szeretet is állhat a háttérben – minden esetben tartsuk tiszteletben a hallgatást.
Akit ez a jelenség mélyebben érdekel, olvassa el Szabó Magda Az ajtó című regényét. Drámai módon mutatja be, mi történik, ha a másik akarata ellenére betörjük azt a már emlegetett hetedik ajtót. Még akkor is bűn ezt tenni, ha nem az öncélú kíváncsiság, hanem a legnagyobb jóakarat áll a háttérben.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A téli depresszió

Sok ember a világon úgy él, hogy mikor elérkezik a május és a meleg évszaka …

Leave a Reply