Kezdőlap / Társadalom / Esküvői fotózás / Mikor válaszd a TTD fotózást?

Mikor válaszd a TTD fotózást?

Első körben: mindenkinek. Azaz nincs kikötés, arra vonatkozóan, hogy kik azok, akik kipróbálhatják, bátran belevághat bárki, aki úgy érzi, hogy ezekkel a képekkel örök, és egy kicsit extrém, olykor vicces, és egészen egyedi élményt tudhat magáénak. És persze azok számára ajánlott, akik nem féltik a menyasszonyi ruhájukat, és nem akarják ereklyeként megőrizni, nem tulajdonítanak neki „szent és sérthetetlen” jelzőket, vagy nem akarják azt örökül hagyni majdani gyermeküknek. Hiszen a fotózás után általában búcsút mondhatnak eme ruhadarabnak.
A trash the dress fotózást meg lehet valósítani rögtön az esküvő után, akár már másnap is, ezt különösen azoknak ajánljuk, akiknek már túl nagy volt az esküvői stressz, és szeretnék egy kicsit kitombolni magukat, levezetni az esküvőszervezés, illetve a „nagy nap” során felgyülemlett feszültséget, aggódást. Amikor csak az járt a fejedben, hogy minden terv szerint történjen, minden jól sikerüljön, minden vendég jól érezze magát. Hát ennek most vége, így most már jöhet a felhőtlen szórakozás, és ez fotózás minden bizonnyal az lesz, örök, felejthetetlen élményt nyújtva. Ha a fotóssal is sikerült jól összeismerkedni, és megtaláltátok a közös hangot, akkor biztosan jól fogtok szórakozni mindannyian az alatt a pár óra alatt.
De persze nemcsak ekkor kerülhet sor a fotózásra, hanem akár évekkel később is, akkor is minden bizonnyal felejthetetlen élmény lesz, és új élményt vihet a házasságba, illetve újra felidézheti azt a boldog napot, amikor örök hűséget fogadott egymásnak az immáron boldog pár. Akár szülinapi, vagy évfordulós ajándéknak is kiváló, biztosan nagy örömöt szerezhetnek ezzel egymásnak a párok (természetesen, ha mindketten kaphatóak az ilyen jellegű szórakozásra).
És előfordult az is, hogy a feleség mintegy utó-nászajándéknak adja a képeket férjének, ezzel is azt sugallva, hogy a ruhára többet nem lesz szüksége, az esküjük örökre szól.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A jó esküvői kép kulcsa…?

Az esküvői fotózásra nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen nem emlékezhetünk minden apró részletre, ami megtörtént. …

Leave a Reply