Kezdőlap / Étel és ital / Főzés / Nyúlpástétom (Kerámiaformában) – mikróhullámúsütőben elkészítve

Nyúlpástétom (Kerámiaformában) – mikróhullámúsütőben elkészítve

1 nyúlgerincet és 1 nyúlcombot (összesen kb. 1kg) folyó hideg vízzel leöblítünk, leszárítjuk, a húst a csontról leválasztjuk, a filét félretesszük, a maradék húst a 100gszalonnával együtt kockákra vágjuk és a filével együtt egy tálba tesszük.
1 hagymát, 1 fokhagymagerezdet letisztítunk, kockákra vágjuk, 8 borókabogyóval, 1 babérlevéllel, 1 evőkanál provánszi gyógynövénnyel reszelt szerecsendióval, borssal, 5evőkanál konyakkal összekeverjük, a húsra tesszük és lefedve egy éjszakán át állni hagyjuk.
75g sampinyongombát letisztítjuk, megmossuk, felszeleteljük és üveg –vagy porcelántálban lefedve 700W-tal kb. 2 percig főzzük, majd hűlni hagyjuk. A húst a marinádból kivesszük, a babérlevelet és a borókabogyót eltávolítjuk, a gerincről leválasztott húst egy pástétomforma hosszúságára levágjuk, a filé maradékát az apró hús- és szalonnakockával húsdarálón ledaráljuk, a marinádot, a 2 evőkanál félszáraz sherryt, 1 tojást, a 75g kockára vágott apró húsos szalonnát, 1 teáskanál pástétom fűszert 75g tejszínt és a gombaszeleteket a párolófolyadékkal együtt hozzáadjuk, az egészet jól összekeverjük, sóval borssal erősen fűszerezzük.
Egy (kb. 1 1/4l űrtartalmú) kerámiaformát 175g zsíros szeletelt szalonnával kibélelünk ( néhány szeletet félreteszünk), a húsmassza felét beletesszük, a gerincfilét 4szelet húsos szalonnába belecsavarjuk, a húsmassza közepére rakjuk, a maradék masszát rátesszük, tetejét elsimítjuk, 3-4 babérlevelet és borókabogyót teszünk rá, a félretett szalonnaszeletekkel letakarjuk, a tálat lefedjük és 700W-tal kb. 5percig, majd 450W-tal további kb. 20 percig főzzük. A tetején lévő szalonnát levesszük, a folyékony zsiradékot leöntjük, a tálra egy deszkát teszünk, néhány súllyal vagy konzervdobozzal lenyomjuk és legalább 1 napig hűvös helyen tartjuk.
2gyengén tetézett teáskanál őrölt, fehér zselatint 2 evőkanál hideg vízzel egy kis üveg- vagy porcelántálban elkeverünk, 10percig áztatjuk, nyitott edényben 450W-tal ½-1 percig olvasztjuk, 250ml sovány meleg húslevest sóval, borssal, 5evőkanál sherryvel erősen ízesítünk, az olvasztott zselatint belekeverjük, kevés ecettel, gombás szójaszósszal a pástétomra ráöntünk (tetejét teljesen lepje el) és hűtőszekrényben dermesztjük.
A pástétom főzési ideje összesen kb. 27perc. Fűszeres szilvamártással tálaljuk.

Kb. 10adag

Ezt mindenképpen olvasd el!

Császárrétes

A rétest csak magas sikértartalmú lisztből készíthetünk. Gyúródeszkára megszitáljuk a lisztet, hozzáütjük a tojássárgákat, majd …

Leave a Reply