Kezdőlap / Rákos megbetegedések / Rák – féljünk?

Rák – féljünk?

Mindenki számára félelemkeltő ez a szó, illetve az általa hordozott jelentés. Korunk egyik legjelentősebb halálokai között van, rengeteg válfaja van és szinte mindenki családjában, ismerősi körében előfordult.
A kialakulásának két fő tényezője van, az egyik a környezet, a másik a genetika. Az viszont nem egyértelmű, hogy a genetikán belüli érzékenység, vagy hajlam az magára a rákra való fokozottabb veszélyeztetettséget jelenti, vagy pedig a szervezet működésének örökölt zavara, vagy hiányossága ami a rákhoz vezet.
A rákos sejtek túlburjánzó sejtek, amelyek csak nőnek nőnek, szaporodnak megállíthatatlanul. Máskor, vagy másnál viszont ki se alakul. Megállapították, hogy egyes enzimek gátként működnek a kóros sejtburjánzás előtt, és megakadályozzák ezt, másnál viszont valamiért ezek az enzimek nem működnek.
Itt lép be a környezet szerepe. Manapság lényegében mindenről lehetett már hallani hogy rákkeltő, illetve azt is hogy egyáltalán nem az. Ami tény hogy a rákkeltőnek nevezett anyagok mérgek, amelyek folyamatosan rombolják az immunrendszert, és a belső folyamatokat lassítják, megváltoztatják, és ezzel utat adnak az érzékenységből fakadó hajlamnak.
A szervezet csodákra képes, de a csodához is kell adni lehetőséget. Azaz egy leharcolt, agyonmérgezett szervezettől nem lehet azt várni, hogy meggyógyuljon.
A rákbetegségek jelentős része jó eséllyel gyógyítható, ha időben felfigyelnek rá, de a legnagyobb szerepe a megelőzésnek van. A felmérések, vizsgálatok kimutatták, hogy az egészséges életmóddal töredékére lehet csökkenteni a kialakulás veszélyét.
A mozgás a megfelelő természetes alapú étel, rost anyag, vitamin, a dohányzás, mesterséges anyagokon alapuló élelmiszerek mellőzése pedig tovább növeli az esélyt az elkerülésre.
Tehát a címbeli kérdésre visszautalva, nem félni kell, hanem odafigyelni, felelőséggel élni és gondolkodni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A rák fajtái és előfordulása

A rákos betegségek fajtái és gyakoriságuk A rák nem egyetlen betegség, több, mint 200különböző betegség …

Leave a Reply