Kezdőlap / Függőségek / Számítógépes játékfüggőség

Számítógépes játékfüggőség

A számítógépes játékfüggőséget nem olyan régen nyilvánították pszichikai betegségnek. Alsó-szászországi vezetők felmérései alapján kiderült, hogy a tinédzserek átlagosan napi 4,5 órát játszanak a számítógépen. Érdekesség az, hogy a lányok sokkal kevesebb időt töltenek a felmérés szerint a számítógép előtt ülve, tévénézéssel, és sportolással, mint a fiúk. Viszont több időt töltenek chatezéssel, olvasással, zenehallgatással és többször mennek el otthonról.

Sajnálatos módon elég későn vették észre, hogy a szenvedélyes játékokból betegség alakulhat. A fiatalok különösen ki vannak téve ennek a veszélynek, hiszen még nincs kialakulva a reális ítélőképességük. A fő baj az, hogy a játékban a gyerek bármit megtehet, ha meghal, újrakezdi (akárhányszor), és így torz képet kap a valós életről is. Az erőszakos játékok pedig még nagyobb veszélyt jelentenek a gyerekekre. Persze törvényekkel próbálják korhatárosítani a játékokat, de ezzel sajnos nem érnek sokat, hiszen a gyerek ezeket e törvényeket sokszor figyelmen kívül tartja, vagy pedig tudatosan áthágja. Az is nagy baj, hogy a szülők sokszor nem törődnek azzal, hogy mivel játszik a gyerekük, pedig nekik kellene megakadályozniuk, hogy nem nekik való játékokkal játszanak. Emellett sok szülő arra sem figyel oda, hogy marad-e a gyereküknek ideje a közösségi munkákra, másokkal való együttlétre.

Persze sok szülő azt gondolja, hogy hadd játsszon a gyerek, baja nem lesz, legalább nem hisztizik. De vajon tényleg meg kell engedni egy fiatal 10 éves körüli gyereknek is, hogy állandóan a gép előtt üljön? Én személy szerint a gyerekemnek nem engedném meg jó ideig, hiszen szerintem a számítógépes játékok inkább butítanak, mint nevelnek. Vegyük csak példának a testvéremet. Még nem volt 8 éves, már leülhetett, napi másfél órára és azóta nagyon elbutult.

De sokkal nagyobb veszélyek is leselkednek ránk. Aki sokat hagyja ott a gyerekét a gép előtt, nem figyelve, hogy miket játszik és hogy mennyi ideig, az egy kicsit gondolkodjon el és nézzen utána a dolgoknak. Bár egy eléggé drasztikus esetet hozok fel példának, de szerintem ennek az esetnek nem árt utánanézni, hiszen ez éppen a számítógépes játékok miatt történt. 2009. március 11-én 9 óra 30 perckor a Stuttgart melletti kisvárosban egy véres mészárlás volt. A 17 éves Tim K. 17 halottat és 9 sebesültet hagyott maga után. A rendőrök a fiú számítógépén több olyan számítógépes játékot találtak, mint a CounterStrike. Aki ismeri a játékot, az gondolom tudja, hogy miről beszélek…

A szülőknek mindenképpen oda kell figyelniük gyerekeikre. Ha viszont úgy gondolják, hogy veszélyben van gyermekük, akkor még időben forduljanak szakemberhez és kérjenek segítséget. Ma már egyre több tanácsadó és honlap foglalkozik ezzel a kérdéssel és próbálnak segítséget nyújtani a szülők számára.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kismamák netfüggősége

Az már nem számít újdonságnak, hogy az internet függőséget okoz. Azonban míg eddig ez a …

1 hozzászólás

  1. Varga Márton

    Kedves Ottilia!
    Figyelemmel olvastam az ajánlását, valóban érdekes oldalról közeliti meg a tanár úr a témát, nekem a legutóbbi bejegyzése különösen tetszett ami az olvasás hatásáról szól, szépen írja le az olvasás és a könyv társadalmi hatását…
    -varga-
    http://szabolaszloistvan.blogspot.com/2011/09/az-az-ember-aki-nem-olvas-konyvet-alig.html

Leave a Reply