Kezdőlap / Játékok / PC játékok / The Sims 3 – A világ körül

The Sims 3 – A világ körül

A világ körül nevű kiegészítő lemez, talán a legnépszerűbb, és legtöbbet vásárolt kiegészítő a The Sims 3 történetében. Az hogy miért, már nem is kérdés többé, amikor elkezdünk játszani vele. Aki szerette bármelyik Sims-et, az ezt egyenesen imádni fogja. Ez a játék kiegészítés az eddigi legtöbb új tartalmat adja a játékhoz, jóval megemelve az alapjáték színvonalát, és gazdagítva a játékélményt. Alapból három teljesen új szomszédsággal bővül a játék, a következőkkel, Kína, Franciaország, és Egyiptom. Mind a három helyre elutazhat simünk, új kalandokat keresve. Ha pedig elérte a megfelelő vízumszintet, már egyre több időt tartózkodhat az országban a kezdeti 3 nap helyett, amiért fizetni is kell. Ezen kívül, ha már befogadták az országba, oda is költözhet, illetve vehet egy nyaralót, vagy második otthont. A különböző országokban vállalhat küldetéseket is a simünk, Egyiptomban például felfedezheti az ősi piramisokban rejlő titkokat, és megtalálhatja az elveszett kincseket is. A relikviákat haza is viheti, és kidíszítheti vele az otthonát. A vízumpontokon kívül, simünk a gyűjteményét is kiteljesítheti, minél több kincset szerez meg az egyes országokból, annál bővebb, teljesebb lesz a gyűjtemény. Új jártasságokat is taníthatunk neki, ezek közül az egyik ilyen a fényképezés, melyhez először vásárolnunk kell neki egy fényképezőgépet. A fényképeket persze haza is viheti, és ki teheti a falra. Franciaországban, és Kínában is megismerkedhet az országok leghíresebb épületeivel, helyszíneivel, találkozhat helybéli emberekkel, és megismerheti, elsajátíthatja a kultúrájukat is.

Ezt mindenképpen olvasd el!

The Sims 3

A The Sims 3 egy életszimulációs játék. Fejlesztője a Maxis, kiadója az Electronic Arts (EA). …

Leave a Reply