Uborka-diéta

Az uborka nagyon régóta ismert, az emberiség már háromezer évvel ezelőtt is fogyasztotta. Ázsiából került Kínán keresztül Európába (Itáliába, Görögországba és Franciaországba a VII-IX.században). Angliába a X.században jutott el, majd még ötszáz évnek kellette eltelnie, hogy Amerikában is megismerjék.
Bárhova jutott el az uborka, népszerűvé vált, mivel ízletes és különösen hőségben hűsítő, ha nyersen esszük. A világban sokfelé savanyítják a kisebb fajtát, illetve van, ahol a többi zöldséggel együtt meg is főzik.
Az uborka nagyon gazdag antioxidánsokban, A- és C-vitaminban. Tartalmaz még mangánt, triptofánt, molibdént, káliumot és sok rostot. Fogyókúrák esetén sokan sikerrel alkalmazzák, ugyanis az uborka kiváló vízhajtó, ami azt jelenti, hogy a felgyűlt vizet ki tudja mosni a szervezetből, és ezzel együtt a felesleges zsírt is. Gyorsítja az anyagcserét, és vízhajtó hatásánál fogva képes lebontani a nagy zsírsejteket kisebbekre, amit aztán a víz könnyen eltávolít, így viszonylag hamar tudunk a segítségével fogyni.
Az uborka rengeteg vizet tartalmaz, viszont kevés kalóriát. Ahogyan segít a fogyásban az, ha sok vizet iszunk, az uborka is hasonlóan működik. Jóllakunk és kevesebbet kívánunk más ételekből, de kevesebb kalóriát fogyasztunk. Különösen hasznos, ha egyébként összetévesztjük az éhséget a szomjúsággal. Fogyasszunk étkezéseinkkor minél több nyers uborkát, készítsük el salátának más zöldségekkel.
Ehetjük egészséges nassolnivalónként is. Az uborka nemcsak a fogyásban segít, de fogyasztásával bőrünk is simább és egészségesebb lehet.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Leave a Reply