Kezdőlap / Társadalom / Házasság / Új perspektíva: a bővített házasság?

Új perspektíva: a bővített házasság?

A legtöbb kommunában megfigyelhető az a törekvés, hogy tagjaik meleg emberi kapcsolatba kerüljenek, „nagy családdá” váljanak. Ez a csoportházasság tendenciáját is magában foglalhatja. Ennek megvalósítása azonban még a kisebb létszámú kommunákban is ritkán sikerül. A csoportházasság ugyanis teljes intimitást és személyes elkötelezettséget jelent minden résztvevővel szemben. Ilyen mély és szoros kapcsolatban nem lehet a résztvevők számát tetszőlegesen növelni, mert az a kapcsolat lazulásához, széteséséhez vagy párokra bomlásához vezetne. Ezért az ilyen csoportházasság többnyire csak 3-6 személyből áll, míg a kommunák taglétszáma általában ennek többszöröse.
Ellenérvként rögtön megjegyezhetné valaki, hogy a hajdankori, ősközösségi csoportházasságok tudomása szerint elég nagy létszámúak voltak. Ez igaz is. Csakhogy az akkori, primitív emberek még dilierenciálatlanul egységesek voltak lelkileg, s a házasság pusztán a csoporton belüli nemi kapcsolatokra korlátozódott. A mai intim kapcsolatok összehasonlíthatatlanul bonyolultabbak, sokféle egyéni szükséglet összehangolására van szükség, még akkor is, ha csak két emberről van szó. Hát még, ha többről!
S itt mindjárt az egyik alapvető nehézséggel találkozunk: az egymáshoz való alkalmazkodás bonyolultságával. Ezt csak úgy lehet csökkenteni, ha eleve jól összeillő emberek kerülnek össze ám a „többszörös párválasztás” szintén nem könnyű feladat. Nem is beszélve arról, hogy kevesen vannak, akik elfogadják a csoportházasság gondolatát. Nem csoda, hogy ma a házasságnak ez a formája ritkaságnak számít. (Egy becslés szerint az USA-ban legfeljebb 100-200 ilyen lehet.) Amihez az is hozzájárul, hogy ez idő szerint nem lehet törvényesíteni ezeket.
De akkor miért foglalkozunk vele egyáltalán? Azért, mert a csoportházasságnak – vagy mondjuk inkább „bővített házasságnak” – a jelek szerint komoly pozitívumai is vannak. Ezekről egy amerikai szociológus házaspár (L. és J. Constantine) vizsgálatából értesülhetünk, amelynek eredményeit 1972-ben tették közzé.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Legyünk nyitottak gyermekeink felnőtté válására

A legtöbb szülő sajnos értetlenül szemléli gyermekei gondjait. Főleg a bizalmas, bensőséges kapcsolat hiánya miatt, …

Leave a Reply