Várszínház

A Várszínház a Budai várnegyedben található, 1763-ban épült, mint karmelita templom és kolostor, majd ’87-ben alakították át színházzá, ez volt az első és állandó színház Budán, ez az egyetlen olyan teátrum, amely a 18. században épült és ma is játszóhely. A középkorban a ferencesek temploma állt itt, melyet a törökök a megszálláskor kifosztottak, majd helyére mecsetet építettek. II. József intézkedett arról, hogy itt színházat alakítsanak ki, az 1784-ben Budára telepített központi kormányhivatalok tisztviselői karának szórakoztatására, ehhez a terveket Kempelen Farkas készítette. A színház falába elhelyezett emléktábla mutatja a kor, a hely és az épület történetét. A Várszínház megépítésének eszméjét a Pesten működő német színtársulat direktora, Bulla vetette fel és tett lépéseket ez ügyben. Az ötletét díjazták és elfogadták, így a színház építés terve magasabb körökben is felmerült, majd elfogadásra került. II. József ezek alapján el is indította az építkezéseket, tehát megkezdődtek az átalakítások és felújítások. A Várszínház 1787. október 17-én nyílt meg, befogadó képessége 1200 főre volt alkalmas. Eleinte német nyelvű társulatok is játszottak is, az első magyar nyelvű előadás 1790. október 25-én volt, Az Igaházi című darabot Kelemen László társulata vitte színpadra. Az itteni színpadon hivatásos magyar színészek által hangzott el az első magyar szó, innen küzdöttek 6 éven át a magyar szó és magyar kultúra terjesztésével, a társulat végül feloszlott. II. József preferáló rendelkezései által szűkre szabták a magyar nyelv terjedését, a Várszínházban így folyamatosan német nyelvű előadásokat tartottak. Németországból jöttek társulatok, többet közt Beethoven is fellépett. 1803-tól kezdve ismét magyar társulatok bérlik a színházat, a magyar színjátszás legfontosabb színhelye a Pesti Magyar Színház megépítéséig. Innen indult a legerősebb vándortársulat, ennek tagja volt többek között Déryné Széppataki Róza, Kántorné, Lendvay Márton, ezek a színészek az alapító tagjai a Nemzeti Színháznak, Kántorné kivételével. A kultúra egyre németesebb lett, ezért többek közt Buda városa határozattal korlátozta a német nyelvű előadásokat 1870-ben. 1905-ben itt működött rövid ideig a XX. századi magyar színjátszás egyik legjobb és leghaladóbb társulata a Thália Társaság, Hevesi Sándor vezetésével. Ezután kisebb társulatok is próbálkoztak, de végül sikerrel nem jártak.
A II. világháború az épületet tönkretette, újranyitására 1978. február 13-án került sor, Hernádi Gyula Bajcsy-Zsilinszky Endre című darabjával. Utána ’82-ig itt játszott a Népszínház, majd utána a Nemzeti Színház kamaraszínháza. 2001. december 1-én a kamaraszínház megszűnt, attól kezdve a Nemzeti Táncszínház működik itt. Az előcsarnokban áll Kelemen László szobra és Beethoven emléktáblája, a színházépület falán.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lakner bácsi gyermekszínháza

A gyermekszínház gyermekszereplőkkel működő budapesti színház. A gyermekszínház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, a …

Leave a Reply