Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Film / Végső állomás

Végső állomás

Sajnos egyszer mindenkinek üt az utolsó órája. Van akinek betegség, másoknak baleset vagy csak az öregség okozza az elmúlást. De milyen dolog kijátszatni, átvágni a halált? Nem halni meg akkor, amikor kellene, örökké élni…A Végső állomás (Final Destination) sorozatban nem tudjuk meg az örök élet titkát, viszont beleképzelhetjük magunkat egy olyan helyzetbe, amelyből megtudjuk, hogy milyen érzés keresztül húzni a zord kaszás számításait. Az első rész – mely egyben egy új thriller és horror irányzatot is teremtett – 2000-ben készült el. Azóta több rész is készült (2003, 2006, 2009, 2011, hasonló, sorszámmal ellátott címmel). A filmek témája ugyanaz, a történet kivitelezése viszont más, sőt a harmadik részben már maga a néző is beleavatkozhat a film cselekményébe, ha a speciális változatot tekinti meg. A 4. illetve az 5. rész pedig már 3D-s változatban készült el.
Az első részben egy kirándulásra induló csoport néhány tagját leszállítják az utolsó pillanatban a repülőről. Ugyanis az egyik diákon pánikroham tör ki, látomása van, ami szerint le fog zuhanni a repülőgép. Pár perccel felszállás után a vízió helyesnek bizonyult: a repülőgép felrobbant és lezuhant, az utasok pedig meghaltak. Hatalmas szerencséjük van, de amilyen hátborzongató dolog volt előre látni a balesetet, ugyanolyan hátborzongató az is, hogy a székek sorrendjében a legkülönbözőbb balesetek folytán a túlélők szépen lassan meghalnak. A halált nem lehet kijátszani, újra munkába áll, hiszen el kell varrnia a szálakat, előle nincs menekvés…

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Salz Ügynök (2010)

Adott egy sok mindent túlélő CIA ügynök (Angelina Jolie), aki munkaideje végén visszafordul, mert a …

Leave a Reply