Verona

Verona az Adige-folyó kanyarulatában helyezkedik el. Jó védelmi helynek számított, ha a dél felől, az Alpokból érkező utakat akarták védeni, vagy kelet-nyugat irányban a Lombardiai-síkság mentén lévő utakat akarták megóvni. Verona fontos római város volt, rengeteg emlék származik ezekből az időkből. Később fontos városállammá vált, két befolyásos, helyi család között dúló viszály jellemezte. A Velencei Birodalom összeomlásakor Verona francia, majd osztrák igazgatás alá került, egészen Olaszország egyesítéséig.

Verona főbb nevezetességei:
A veronai élet központja az elegáns Piazza Bra. Az óriási Római Aréna időszámításunk szerint az 1.században épült, ovális alapja van, területe pedig 152m*123m. 20 ezernél is több néző tudta figyelemmel kísérni a gladiátorversenyeket, manapság azonban az operafesztivál vonzza ide őket. Az Arénától északkeletre található a Piazza dell’Erbe, egy ókori piac otthona, ahol zöldségeket és gyógynövényeket kaphatunk de lehet itt venni még szuveníreket és gyors ételeket is kínálnak a turisták számára. A tér közepén egy régi római szökőkutat láthatunk míg a tér szélein nagyon szép házak és paloták látványossága tárul a látogatók elé. A Torre dei Lamberti tetejéről remek kilátás vár minket innen látható a Piazza dell’Erbe tér, a Piazza dei Signorival és a város több részét is láthatjuk. A Piazza dell’Erbétől egy kicsit távolabb találjuk a Casa di Giuliettát, vagyis Júlia háza látható, ahol Shakespeare Rómeó és Júlia című színdarabjának köszönheti hírnevét.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Keszthely kialakulása

A város kialakulása az őskortól kezdődött, befolyásolták a földrajzi változások, a vándorlás és letelepedés, vagyis ...

Hozzászólás