Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Veszprémi Petőfi Színház

Veszprémi Petőfi Színház

Veszprémben már a 19. századtól kezdve a színházkultúra folyamatosan jelen volt. Amikor a vendégszínjátszás elkezdte élni fénykorát, majd a nagy hullám idején, az 1870-es években már több társulat is felkereste a várost. Ilyen például a székesfehérvári Nemzeti Színjátszó Társulat, vagy országunk aktuális nagyjai, mint például Blaha Lujza és Jászai Mari. Azt tudni kell, hogy Veszprémnek is voltak ebben az időben színészei, mint például Bánóczy és Szigeti. Végül a századfordulón az egyre szélesebb helyi társadalom összefogott annak érdekében, hogy színpártoló egyesület jöhessen létre. Az új színház végül a Püspökkertbe került. Az akkori város nagyságához mérten, egy többfunkciós együttes jött létre, itt volt egy szálló, kaszinó, valamint a többféle társadalmi rendezvény megtartására alkalmas színház. Ez az épület a legjelentősebb szecessziós stílusú épület, mely abban a korban a szakmai élvonalba is került. A változó társulatok, változatos színvonalú színház kultúrát hoztak a város életébe. Az építkezésből még maradtak adósságok, ezek csökkentésére, mozielőadásokat szerveztek, illetve hangverseny- és gyűlésrendezvények váltották egymást, nevét 1926-ban vette fel, az önálló társulat 1961-ben jött létre. Mivel az épületnek műemléki jelentősége is van, a rekonstrukciós munkákra 1984-88. között került sor. Előnyt kapott a korszerű technika, a belső funkcionális kapcsolatok bővülése, a színház stúdiószínpaddal bővült, teljes egészében megújult a színpadtechnika és az épületgépészet is.
A színház első előadását Jókai Mór és Földes Mihály A kőszívű ember fiai című drámáját mutatták be, a színház rendezője Latinovits Zoltán volt 1971-ben. Amikor építették, az építészeti- és művészeti igényesség, valamint a korszerűség jellemezte. Napjainkban ez már történelmi érték és a múlthoz való hűség társul. Napjainkban a színház méltán csatlakozik a város pezsgő- és társművészeti gazdagságához

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lakner bácsi gyermekszínháza

A gyermekszínház gyermekszereplőkkel működő budapesti színház. A gyermekszínház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, a …

Leave a Reply