Kezdőlap / Kopaszodás / A hajhiány pótlása

A hajhiány pótlása

Egy nő a kopaszodást, mindig sokkal nehezebben éli meg, mint egy férfi. A férfiaknál valamelyest elfogadott tény a haj elvesztése egy bizonyos kor után. Sajnos azok a nők, akik érettebb éveikben már jelentős hajhiánnyal rendelkeznek, valószínűleg húszas éveikben is sokat vesztettek hajuk minőségéből, és mennyiségéből.
Ilyenkor a legnagyobb problémát az jelenti, hogy maga az adóterület (ahonnét a hajat pótolnák) már nem teszi lehetővé a hagyományos csík vételi módszert.
A fent említett módszer abból áll, hogy a tarkó bőréből egy viszonylag sűrű hajas csíkot kimetszenek, és ezt a csíkot szétvágják egy-egy kisebb csíkra. Majd ezeket a piciny bőrrel együtt (ami a szőrtüszőt körülöleli) beültetik a fej azon részére ahol a haj már gyér. Persze mindezt nagy odafigyeléssel, hogy esztétikus és természetes legyen. Nagy hátránya ennek a módszernek, hogy a beavatkozás helye sokáig meglátszik.
A másik megoldás, amit nők esetében gyakrabban alkalmaznak az a kihúzásos hajvételi hajbeültetés. Ennek a menete a következő, a fej különböző részein a hajat részelgessen meg nyírják úgy, hogy a megmaradó haj fedje a hiányokat. Ezeket a rövidre borotvált hajszálakat egyenként kimetszik egy speciális 1 mm átmérőjű titán végű műszerrel. A hajhagyma sértetlen marad, majd beültetik a hajhiányos fejbőrbe. A hegek, amik a kimetszés körül maradnak, lassan elhalványodnak.
Az átültetett hajhagymák három hónap után kezdenek újra növekedésnek indulni.
Ennél az eljárásnál vérzés és fájdalom nélkül dolgoznak. Hátránya ennek a beavatkozásnak, hogy csak kisebb területet csinálnak meg egy alakalommal, ezért több beavatkozásra van szükség.
De minden esetben, a szakorvos dönti el a beavatkozás menetét.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hajhullás

Hajhullásról: A hajhullás a világon nagyon gyakori folyamat. Minden embernél más korban kezdődik. Vannak olyan …

1 hozzászólás

  1. Ilyen hajpótlásra nem mernék vállalkozni, de megértem azokat akiknek nagymértékű a hajvesztése.Nekem csak vékonyszálú és ritka a hajam, nemrég rátaláltam a MANE hajdúsító-erősíő sprayra, azóta azt használom, mert megnöveli a haj tömegét, dússá teszi a frizurámat.

Hozzászólás