Kezdőlap / Társadalom / Házasság / A túlzott függőség ára

A túlzott függőség ára

A lelkileg érett, önmegvalósításra képes emberre azt mondjuk, hogy autonóm személyiség. Ez némileg leegyszerűsítve annyit jelent, hogy képes az önálló életvezetésre, „megáll a saját lábán”, nem szorul rá unos-untalan a támogatásra, istápolásra.
Persze nem jelenti az ellenkező végletet sem, hogy soha nincs szüksége senkire vagy nem fogad el tanácsot, segítséget. De alapvető jellemzője az önálló ügyintézés, a felelősségvállalás.
A házasságkötéskor elég sok fiatal férfi és nő ilyen autonóm személyiség. Egy zárt házasságban azonban fokozatosan elvesztik autonómiájukat, egyre több téren válnak önállótlanná. Ki ne ismerné azt a feleségtípust, aki képtelen egyedül kinyitni egy konzervet vagy azt a férjet, aki sehogy sem boldogul a háztartással, ha a felesége elutazik egy hétre. S ez nemcsak ilyen „bagatell” ügyekben van így; minél jelentősebb kérdésben kellene dönteni vagy intézkedni, annál kevésbé képesek rá önállóan. Végeredményben valósággal megbénulnak, tehetetlenné válnak egymás nélkül, ha nem is egyforma mértékben. S rendszerint a nő az, aki hajlamosabb a túlzott, függőségre, az önállóság feladására. Még ma is gyakori, hogy a nő a szüleitől való függését egyszerűen felcseréli a férjétől való függőségre, anélkül hogy valaha is függetlenné vált volna.
A nőket ugyanis hagyományosan nem arra nevelték, hogy független, autonóm személyiségek legyenek, hanem éppen a függőséget nevelték beléjük, mintegy erre programozták őket. A túlzott függőségért aztán nemcsak az önállóságuk elvesztésével fizettek, hanem – mint arról korábban szó volt – személyiségük sajátos eltorzulásával, sőt gyakran neurotikus tünetekkel és kifejezett személyiségzavarokkal is. S mit kaptak cserébe az önmegvalósítás elvesztett lehetőségeiért? A feleség, a háziasszony, az anya státusát, a biztonság illúzióját, s hellyel-közzel – mintegy jóvátételként – néhány ajándékot a férjtől.
A túlzott függőségnek tehát ára van, éspedig kétféle értelemben: ár, amit fizetünk, s az is, amit kapunk érte. A zárt házasságban sajátságos, rejtett harc, alkudozás folyik a függőségek körül, pontosabban akörül, hogy ki tudja jobban „kézben tartani”, függő helyzetbe hozni a másikat. Ebben a vetélkedésben különböző taktikákat próbálnak ki. A már említett „mártírkodási taktika” egyik a sok közül. Olyan ez a vetélkedés, mint egy társasjáték, egy játszma, amelynek megvannak a maga szabályai, de azért csalni is lehet, s az győz, aki ügyesebb. Hagyományosan a férfinak illik győzni, ám „becsületesen” meg kell fizetni a győzelem árát: szimbolikusan szólva aranyláncon kell függőségben tartania feleségét.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Családtervezés és fogamzásgátlás

Sokan a családtervezés és a fogamzásgátlás, vagyis a teherbe esés megelőzése között éles ellentétet látnak. …

Hozzászólás